10 dolog, amire idén tutira nem ad pénzt az Orbán-kormány

parlament
parlament

A költségvetési törvény vitájának, illetve elfogadásának mindig van egy ünnepélyes része, amikor a kormánypárti képviselők hol egy csomagban, hol külön-külön lesöprik az asztalról az ellenzék által fontosnak, támogatandónak ítélt kéréseket.

Most mutatunk 10 példát, ami hűen tükrözi, miként viseltetik a kormányzat a társdalom egészével,

legyen az beteg, vagy ápoló, munkás vagy nyugdíjas, fővárosi vagy falusi.

Az ezen módosítókról való szavazást a Jobbik frakciója külön kérte az Országgyűléstől hétfőn. 

1. Nem az otthonápolási díj emelésre!

Sneider Tamás, Ander Balázs, Rig Lajos és Stummer János módosítója arra irányult, hogy az ápolási díj és az otthongondozási díj mértékét megemeljék a mindenkori minimálbér összegére. 

Egyébként az továbbra is rejtély, hogy az otthonápolókkal kapcsolatban miért ilyen csökönyös a kormányzat, pedig jóval kevesebb költségvetési ráfordítással lehetne érdemeben segíteni a helyzetükön, mint amennyiből mondjuk a devizahitel-károsultak ügyét meg lehetne oldani. 

2. Nem a P+R parkolók növelésére Budapesten és térségében!

A Bencsik János nevéhez fűződő módosító lényege, hogy P+R parkolók létrehozásával enyhítsenek Budapest bevezető csomópontjain kialakuló konstans közlekedési problémákon. 

A Jobbik számításai szerint 15-20 ezer P+R parkolóhely megépítése érzékelhető módon enyhíthetne ezen. Módosító javaslatuk négy darab (Észak-Buda, Észak-Pest, Kelet-Pest, Dél-Pest) ezer férőhelyes parkolóház kialakítására teremtené meg a szükséges forrást.

3. Nem a Magyar Falu Program többlettámogatására!

Ander Balázs és Magyar Zoltán ugyan elismerik, hogy a Magyar Falu Program és a Falusi Útalap - amennyiben ezeket a projekteket gondos körültekintéssel végzik - segíthetnek enyhíteni a vidéki települések sokszor kétségbeejtő állapotán, azonban a módosítójuk konkrét, komplex cselekvési stratégia megvalósításához teremtett volna plusz forrásokat.

4. Nem a rendőrök túlórájának kifizetésére!

Azt már a kormányzat sem tudja titkolni, hogy a rendőrségtől való lemorzsolódás rendkívüli méreteket öltött. Varga-Damm Andrea szerint szükséges a túlszolgálat ellentételezésére a forrás biztosítása, megjegyezve azonban, hogy nem a túlóra-kifizetések, hanem egy nagyarányú illetményemelés oldaná meg a problémát. Egyébként a Jobbiknak volt ilyen irányú indítványú is, de azt is lesöpörte a Fidesz-KDNP. 

5. Nem az SMA-betegség gyógyításának támogatására!

Csakúgy, mint az otthonápolók esetében, itt is érthetetlen és értelmetlen a Orbánék tántoríthatatlan elzárkózása. Az izomsorvadásos betegség egy ritka betegség, ugyanakkor ebben a körben a leggyakoribb, viszont mindössze (és ezt értsék a teljes költségvetés ezermilliárdjaira) 4,14 milliárd forinttal biztosíthatni lehetne a 2 éves kezelés költségeit. 

A Jobbik egyébként már többször igyekezett pénzt szerezni erre a célra; Rig Lajos először megpróbálta a rabszolgatörvény elleni tiltakozások miatt kirótt bírságok az SMA-ra fordítani, majd a propagandapénzeket csapolta volna meg. Eredménytelenül. Mindenesetre a költségvetésbe sem kerül bele ez módosító. 

6. Nem a szociális bérlakásokra!

Szintén régi vesszőparipa a (szociális) bérlakás program - aminek a megakadályozása komolyan kihat a kivándorlás megfékezésére. Z. Kárpát Dániel a módosítóját azzal indokolta, hogy a bérlakás program egyrészről már meglévő üresen álló ingatlanok megvásárlásával, illetve új lakások építésével valósulhatna meg. Ezzel az állami otthonteremtési program a fiatalok lakáshoz juttatásán túl, csökkentené a külföldi elvándorlást, növelné a magyar építőipar és beszállítói piac forgalmát, teljesítményét, sőt az országos közmunkaprogramot is tartalommal tölthetné meg.

A következetes nem mögött ugyanakkor meghúzódhat az is, hogy Orbán Viktor szerint a magyarok saját tulajdonra vágynak, ezért a kormányzat inkább a fiatalokat eladósító hitelek mellett teszi le a voksot. A többieknek pedig marad a 130 ezres albérlet. 

7. Nem a lombikbébi programra! 

A Jobbik két politikusa, Szilágyi György és Z. Kárpát Dániel 3 milliárd forintot különített volna el úgynevezett asszisztált reprodukcióra. A lombikbébi program támogatását azzal magyarázták, hogy hogy egyre nő az olyan házaspárok száma, akiknek nem adatik meg a gyermekáldás. Ezzel kapcsolatos orvosi ellátás igen komoly anyagi terhet ró az adott családra, ezért indokolt a költségvetési forrás biztosítása. A forrás egy olyan pályázati rendszerben lenne elérhető, amelyben a párok a kezeléshez szükséges önerőre pályázhatnának, ezzel megkönnyítve a programban való részvételt.

A kassza zárva maradt.

8. Nem az elvándorolt magyarok hazahozatalára!

A kormányzat 100 millió forintot fordított Gyere haza, fiatal! programra, amely megbukott. De Bencsik János és Farkas Gergely szerint ez nem szabad, hogy ez azt jelentse, hogy ne legyen olyan törekvés, amely azt célozza meg, hogy minél több fiatalt hazahozzunk, segítsük az ő itthoni életkezdésüket. Ezért a Jobbik kezdeményezi egy olyan költségvetési tétel elkülönítését, amely a külföldön élő magyar állampolgárokat kívánja megszólítani. Ám erre most nem volt felesleges 5 milliárd forint. 

9. Nem az MTA kutatóhálózatainak visszaállítására!

Brenner Koloman módosítójában az szerepelt, hogy az MTA kutatóintézeteinek bedarálása céljából életre hívott Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) minden támogatását a tudományos élet függetlenségét garantáló MTA kutatóintézetei számára csoportosítsák át. 

Természetesen nem. csoportosítanak.

10. Nem a Férfiak 40-re!

A Jobbik már régóta próbálja elérni, hogy a férfiak 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak, azonban ez a 8 éves küzdelem sem vezetett átütő eredményre. Pedig ma Magyarországon annak valószínűsége, hogy egy férfi megéri a 65. életévét, csak 64 százalék, ez érettségi alatti végzettségűeknél 50 százalék alatt van. 

Egyébként egy 2017-ben készült felmérésből megállapítást nyert, hogy a lakosság 76 százaléka támogatja a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét - érvelnek a módosító mellett a jobbikosok.