Bebizonyosodott a választási csalás, a rendőrség mégsem nyomoz tovább

Bebizonyosodott a választási csalás, a rendőrség mégsem nyomoz tovább

"Azonosíthatatlan" az elkövető kiléte.

A Fejér megyei 2-es választókörzetben a Momentum képviselőjelöltjeként induló Tóth Péter 2018 áprilisában tett feljelentést, mert tíz különböző kamupárt ajánlóívén is megtalálta saját nevét és adatait, amikor a helyi választási irodánál élt a lehetőséggel, és ellenőrizte magát az íveken, holott egyik alakulatot sem támogatta.

Az Index információi szerint most, egy évvel később levelet kapott a Székesfehérvári Rendőrkapitányságtól, amelyben azt írták:

megszüntetik az ügyben folytatott nyomozást.

Ahogy arról portálunk már korábban beszámolt, ehhez kísértetiesen hasonló eset történt a budapesti 5. számú választókörzetben is, ahol a Fidesz és Lévai Katalin pártjának ajánlóívein 341 ajánlás egyezett, csak az aláírás volt eltérő a neveknél.

A rendőrség mindkét esetben azzal érvel, hogy

az elkövető kiléte azonosíthatatlan, ezért nem nyomoznak tovább.

A fehérvári határozat szerint ugyan kihallgattak képviselőket és ajánlásgyűjtőket a Tóth Péter által kifogásolt körzetből, de nem derült ki, ki követte el a bűncselekményt, ahogy az sem bizonyosodott be, hogy aki végül benyújtotta az ajánlóíveket, annak tudomása lett volna arról, hogy Tóth Péter aláírása hamis az íveken.

A HVG még májusban írt arról, hogy az országgyűlési választás után összesen 256 feljelentés történt aláírás-hamisítások gyanújával. Ám ezeknek kevesebb mint felében indult nyomozás, vádemelésig pedig mindössze kettő jutott el.

Igen, választási csalás történt, de a rendőrség inkább felfüggesztette a nyomozást | Alfahír

Budapest 5. számú választókerületében egyértelműen választási csalás történt, ám a rendőrség már nem nyomoz. Mint kiderült: a Fidesz és Lévai Katalin-féle Lendülettel párt ajánlóíven 341 aláírás egyezik. Ez pedig még egy kellemes politikai klímával megvert afrikai banánköztársaságban is választási csalás. Nálunk is, ám a rendőrség szerint "nem lehet megállapítani, pontosan ki csalt", így felfüggesztették a nyomozást.