Ausztria választ: a türkizkék győzelme biztos, a házassága még kérdéses

Ausztria választ: a türkizkék győzelme biztos, a házassága még kérdéses

Előrehozott parlamenti választásokra kerül sor szeptember 29-én Ausztriában. Minden előzetes felmérés Sebastian Kurz és az ÖVP (Osztrák Néppárt) győzelmét vetíti előre, mégsem lehet teljesen lefutott meccsről beszélni. A kormányalakítás szempontjából ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen százalékokat tudhatnak maguk mögött végeredményként a pártok.

Sógorainknál az vezetett előrehozott választáshoz, hogy az úgynevezett ibizai botrány – amelybe belebukott Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár – szétrobbantotta a feketéről türkizkékre „fiatalított” ÖVP és a kék FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) koalícióját.

Azt a mai napig nem tudni, hogy kinek állt érdekében, illetve pontosan kik is szervezték meg a Strache elleni összeesküvést. A módszerek és az eszközök titkosszolgálati szálat sejtetnek, noha ettől még nem kevésbé elítélendő az a beszélgetés, amit a feles poharak emelgetésétől bőbeszédűvé vált Strache folytatott egy állítólagos orosz oligarcha lányával.

A szabadságpárti politikus olyan tisztességtelen üzleti ajánlatot vázolt fel, melynek keretében az oroszok megvásárolhatnák az FPÖ-nek a nagy példányszámú Kronen Zeitung osztrák napilapot. A titkos felvétel még a 2017-es parlamenti választás előtt készült, így az is kérdés, hogy miért éppen két évvel később, az európai parlamenti választások küszöbén került elő. Strache mindenesetre nemkívánatossá vált az osztrák politikában, ugyanakkor pártja támogatottsága közel sem csorbult annyira, mint azt az ibizai botrány kirobbanásának kezdetén várni lehetett volna.

Emiatt is lehet érdekes, hogy a szeptember 29-i előrehozott választáson milyen eredményt érnek el a pártok. Az összes felmérés szerint 20-22 százalékon állhat az FPÖ, ami így tisztes pozícióját őrzi a pártok rangsorában. Ez pedig fejtörést okozhat Sebastian Kurznak, aki bár sosem zárkózott el teljesen az FPÖ-től, a botrány miatt „tiltott” románccal nézhet szembe. A legfrissebb kutatások 34-36 százalék körüli támogatottságot jósolnak az ÖVP-nek. Ez önmagában nem elég a kormányalakításhoz, nem csoda, ha a Strachénél konzervatívabb aurát sugárzó új FPÖ-elnök, Norbert Hofer az Ibizán zátonyra futott türkizkék-kék kapcsolat újramelegítésével kampányol, azt üzenve: a Szabadságpárt nélkül Sebastian Kurz „balra billenhet”.

 

 

A maga 22-23 százalékos támogatottságával az SPÖ (Osztrák Szociáldemokrata Párt) matematikailag valóban koalícióképes, de ennek a verziónak kevéssé örülnének az ÖVP-ben is. A Zöldek és a liberális NEOS együtt tehetnek ki 20-21 százalékot, ám a migráció kérdésében nehezen vagy egyáltalán nem egyeztethetőek össze Sebastian Kurz politikájával, ami inkább az FPÖ narratívájához áll közelebb.

A kancellári szék várományosának számító fiatal türkizkék titán hétfőn ismertette programjának biztonságpolitikai részét, „egy ország, ahol biztonságban érezzük magunkat” jelmondattal. A Der Standard emlékeztetett rá, hogy Sebastian Kurz ezzel a témával egyszer már megnyert egy választást. A migrációról elmondta: Ausztria már több mint elég embert fogadott be, az Európai Tanácsban erős hangot akar képviselni. Bírálta azt is, hogy a hangsúlyt elterelték a külső határok védelméről, és egyes politikusok - akiket nem nevezett meg -, megint az elosztásról beszélnek, ami rossz jelzést küld az embercsempészeknek, illetve az illegális bevándorlóknak.

Hétfő este az osztrák Puls4 csatornán választási vitát tartottak, ahol párosával szerepeltek a listavezetők. A Der Standard értékelése szerint Kurz és Hofer remekül megértették egymást, lényegében egy fontosabb téma volt, amiben nem: Kurz betiltaná az osztrák identitárius mozgalmat (egyik vezetőjüknek pénzt adományozott az az ausztrál férfi, aki aztán ötven hívőt gyilkolt meg március 15-én az új-zélandi Christchurch két mecsetében), míg Hofer nem. A lap szerint nem meglepő a nagy egyetértés, hiszen az FPÖ lényegében azzal kampányol, hogy szeretne együtt kormányozni Kurzcal. A szociáldemokrata Pamela Rendi-Wagnerrel mindketten elég élesen vitáztak. A Kronen Zeitung is hasonló következtetésekre jutott: nem voltak nagy meglepetések: Kurz és Hofer egymással jól kijöttek, Rendi-Wagnerrel nem.

A felmérések és az egyes szereplők szavai tehát arra engednek következtetni: az előrehozott parlamenti választás legvalószínűbb kimenetele egy újabb ÖVP-FPÖ házasságnak ágyazhat meg. Az ibizai botrányon túl ennek még lehet majd egy személyi akadálya, mégpedig a szabadságpárti volt belügyminiszter, Herbert Kickl. Őt akarta korábban leváltani Sebastian Kurz, hogy garantálja a Strachéről készült felvételen elhangzottak kapcsán indított vizsgálat tisztaságát.

 

 

Az FPÖ nem volt hajlandó Kicklt beáldozni, inkább egységesen kiszálltak a kormányból. Kickl továbbra is élvezi pártja bizalmát, és úgy tűnik, hogy Norbert Hofer is kiáll mellette. Hogy ez hogyan alakul a továbbiakban, a választások után fog csak kiderülni. Egyelőre mindenki csak arra vár, hogy a választást követően ki mekkora hozományt tud majd felmutatni Sebastian Kurznak.