A Párbeszéd Képviselői Irodaházban tartott elnökségi ülésein rögzítették Karácsony Gergely beszélgetéseit

A Párbeszéd Képviselői Irodaházban tartott elnökségi ülésein rögzítették Karácsony Gergely beszélgetéseit

Szabó Tímea társelnök szerint nem az ülés tagjai voltak a kiszivárogtatok, mert nekik nem állt érdekükben.

A Párbeszéd elnökségi ülésein rögzítették valakik a Karácsony Gergelyről napokban kiszivárgott hangfelvételt – írja a Magyar Hang az ellenzéki mikropárt társelnökének, Szabó Tímeának a bejelentésére hivatkozva. Az üléseket a Képviselői Irodaházban tartották.

Vasárnapi sajtótájékoztatóján Szabó Tímea elmondta: a pártvezetés több tagja is egymástól függetlenül erre jutott.

Úgy vélik, hogy nem egy elnökségi ülés hanganyagát szivárogtatták ki, hanem több egyeztetésen felvett mondatokat vágtak össze.

Feltételezésüket azzal is igyekezett alátámasztani, hogy a hanganyag végén hallatszik egy gyermek hangja, az ő gyermekéé, aki mivel még kicsi, rendszeres látogatója az elnökségi üléseknek – írja a Magyar Hang.

Azt azonban nem tudni, hogy kik vették fel a beszélgetéseket, majd szivárogtatták ki a hanganyagot. Szabó Tímea szerint közülük senkinek sem lett volna érdeke, hogy ilyen felvétel kiszivárogjon.

Korábban Karácsony Gergely is azt állította, hogy a hanganyagot – melyen többek között arról beszélt, hogy a zuglói szocialista elnök, Tóth Csaba többször is megfenyegette a családját – manipulálták és összevágták. Tagadta, hogy ő a szocialista politikusról beszélt volna, szombaton pedig mindketten megosztottak „barátságukat” igazolva egy közös fotót a Facebook-oldalukon:

 

Karácsony azt az MSZP-st ölelgeti, akit egy hangfelvételen azzal vádolt, hogy megfenyegette a családját

A héten került elő egy hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt többek között arról beszélt, hogy a szocialisták zuglói elnöke, Tóth Csaba többször is a családját fenyegette. Most a Facebookon demonstrálták, hogy „megingathatatlan" szövetségesek.

 

Azt viszont például nem tagadta, ami az ellenzék egyik budapesti jelöltjéről állított:

„Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást.”

Frissítés:

Az MTI szerint Szabó Tímea az ügyet a „magyar Watergate-nek”, a huszonegyedik század eddigi legnagyobb botrányának nevezte. Azt mondta: úgy tűnik, hogy valaki vagy valakik rendszeresen hallgatták vagy hallgatják a párt elnökségi üléseit, azt rögzítik és visszaélés-szerűen nyilvánosságra hozzák.

Szabó Tímea szerint „ilyen hangfelvételeket rögzíteni és nyilvánosságra hozni” a Fidesznek áll érdekében, akik „rettegnek az önkormányzati választáson az ellenzék győzelmétől”.

Arról is beszélt, hogy folyik a párt irodájának átvizsgálása, de a felvételek egy része a Képviselői Irodaház egyik bizottsági tárgyalótermében készülhetett, amelyet nincs módjukban átvizsgálni. Hozzátette: az elnökségi üléseken hangfelvételt nem szoktak rögzíteni, csak a meghozott döntésekről készül jegyzőkönyv.