Kormánypárti Századvég: Tarlós már csak 5 százalékkal vezet Karácsony előtt

Kormánypárti Századvég: Tarlós már csak 5 százalékkal vezet Karácsony előtt

Egyre jobbak Karácsony Gergely esélyei.

A kormánypárti Századvég Alapítvány friss választási előrejelzéséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek, kiderül, hogy a válaszadók 49 százaléka voksolna a regnáló főpolgármesterre, Tarlós Istvánra, míg Karácsony Gergely támogatottsága 44 százalék, Puzsér Róbert jelenleg 6 százalékon áll, a Fidesz húsbábjára, Berki Krisztiánra pedig mindössze a válaszadók 1 százaléka szavazna. A Századvég legutóbbi adatfelvétele október 9-10-én, 800 fő megkérdezésével történt.

A voksolásig hátralévő napokban kulcsszerepe lesz a mozgósító tevékenységnek, melyben a kormánypártok általában eredményesebbek, azonban a kampány során aktivizálódó protest szavazók megjelenése jellemzően az ellenzéki jelölteknek kedvez – véli a kormánypárti közvélemény-kutató intézet.

Ugyanakkor a Századvég korábbi, első hivatalos főpolgármester-preferencia előrejelzése szerint Tarlós István 51 százalékon állt, Karácsony Gergely 43 százalékon, Puzsér Róbert 5 százalékon. Vagyis még a kormánypárti intézet mérése is azt igazolja, hogy a jelenlegi főpolgármester támogatottsága csökkent.

Legutóbb a szintén kormánypárti Nézőpont Intézet is Tarlós István gyengülését prognosztizálta, hiszen 49 százalékra mérték, miközben Karácsony Gergelyt 43 százalékra. A korábbi adatfelvételüknél 56-38 százalékra jött ki a két jelölt.

A Nézőpont két eredménye közötti eltérésre Török Gábor politikai elemző is felfigyelt:

 

 

Elképzelhető, hogy Tarlós István támogatottságát pedig a Borkai-botrány befolyásolta. Így nem meglepő, hogy a főpolgármester beleszállt Borkaiba, és keményen fogalmazott a botrányát illetően.