A Bige-féle műtrágyagyár lenyomta a NER-t, jogtalan volt a teljes leállítás

Bige Holding, műtrágyagyár

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa teljes üzem működésének megtiltása vonatkozásában megsemmisítette a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatát. Azaz a hatóság jogtalanul záratta be a teljes üzemet – írja a 24.hu.

A

jogerős, nem fellebbezhető

döntésben kimondják, Bige László üzemében voltak üzemzavarok, azonban az, hogy mely körülmény, milyen okból vezetett arra, hogy az üzem nem felelt meg a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, valamint az, hogy a felperes milyen kötelezettséget nem teljesített, az nem derült ki a határozatból.

A bíróság szerint

a katasztrófavédelem nem indokolta, hogy miért kellett a teljes üzem működését betiltani,

és az sem derült ki, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit milyen okból nem teljesítették volna Bige Lászlóék.

A kénsavüzem működésének a felfüggesztése vonatkozásában viszont a bíróság elutasította a keresetet, ott a javításokat el kell végezni, s azok megtörténtét igazolni kell.

Az üzem leállításának a következményei, a bezárás miatti veszteségei ebben az eljárásban nem voltak vizsgálhatók – teszi hozzá a portál.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a katasztrófavédelem felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét. A nagyvállalkozó akkor az RTL Klubnak adott interjúban ezt nyilatkozta:

A rendőrség, az ügyészség, és az állami hivatalok egy törvénytelen ügy mellett, egy ember biztatására indultak el ellenem.

Bige-ügy: nem hódolt be a NER-nek, elindult ellene az állami hatósággépezet

Felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta szombaton Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-t. Elmondta: a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak. Ebből következően a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hatósági jogkörében eljárva megtiltotta az üzem működését - közölte.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. január 18. | 18:52
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
1
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
A Jobbik képviselőjelöltje Sneider Tamással közösen találkozott a vasmű dolgozóival.