Ma van egy éve, hogy az állam helyett civilek veszik meg a kórházaknak az ágyakat és a klímákat

Ma van egy éve, hogy az állam helyett civilek veszik meg a kórházaknak az ágyakat és a klímákat

Egy éves lett az Orosvári Zsolt-féle Ágyat az anyukáknak akció, ami időközben kiegészült a Klímát a kórházakba kezdeményezéssel is.

Lapunk számos cikkben számolt be a civil adományozás lépéseiről és fejleményeiről, Orosvári Zsolttal való beszélgetésünket itt olvashatják el.

Az Ágyat az anyukáknak akció keretében mintegy 400 modern kempingágyat szállítottak ki 30 kórház 50 gyermekosztályára azért, hogy az ott éjszakázó szülőknek ne a földön, vagy székeken kelljen aludniuk.

Ágyat az anyukáknak! - folyamatosan szállítják a kórházi padlón fekvő anyukáknak az ágyakat

Novemberben indított gyűjtést egy sárbogárdi édesapa, miután hároméves kislányát a székesfehérvári kórházban ápolták, és ott azzal szembesült, hogy az anyukák egy része a földön, vagy a székeken kénytelen aludni gyermeke mellett.

Az akció érdekes módon annak ellenére sem ért véget, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ idővel ráeszmélt szerepére és nagyszabású ágyvásárlásba kezdett, ugyanis Orosváriék a mai napig kapnak megkereséseket további ágyigényekkel. Mint Orosvári szerdai posztjában írta, ma éppen a miskolci Velkey László Gyermekgészségügyi Központ Gyermek Belgyógyászati osztályára szállítottak ki 15 darab ágyat, mert az ÁEEK által megígért darabok ide sem jutottak még el.

Az Alfahír egyébként az ágyak kiszállítása kapcsán kérdésekkel fordult az ÁEEK-hoz, de még nem kaptunk választ. Amint ez megtörténik, beszámolunk róla.

A tábori ágyak adományokból való vásárlását klímaberendezések követték, miután a sajtóból kiderült, hogy mind a kórtermekben, mind a műtők egy részében komoly hőség volt nyáron, rontva a kis betegek és a személyzet komfortérzetét. Orosvári Zsolt az akcióját kibővítve végül több esetben is sikeres tárgyalásokat folytatott klímakereskedő, valamint az eszközöket beszerelő cégekkel, így azok jótékony alapon jelentős kedvezményeket –vagy a teljes költségeket átvállalva- segítettek négy kórházi gyermekosztály klimatizálásában is.