Demeter Mártáék megszerezték azt a levelet, amivel Orbán Viktor egyszer már megpróbálta megmenteni Gruevszkit a börtöntől

Demeter Mártáék megszerezték azt a levelet, amivel Orbán Viktor egyszer már megpróbálta megmenteni Gruevszkit a börtöntől

Orbán Viktor mindent megtett a barátjáért.

Demeter Márta országgyűlési képviselő egy Facebook-oldalára feltöltött videóban mutatta be a hazájában többek között korrupciós bűncselekményekért is jogerősen elítélt Nikola Gruevszki ügyében tett legfrissebb kutatásainak eredményeit. 

Ahogy az már ismert, a magyar igazságügy minisztérium megtagadta a politikai ellenfeleit, illetve civileket, újságírókat a titkosszolgálatokkal törvénytelenül lehallgató Nikola Gruevszki kiadatását, hiába is kérte azt a magyar hatóságoktól egy évvel ezelőtt Macedónia.

Az összeállításban elhangzik, a Fidesz és a magyar államgépezet célkeresztjébe került LMP-s politikus már 2017-ben arról érdeklődött a magyar minisztériumoknál, hogy a bukott macedón miniszterelnök, és a botrányokban érintett társai hazánkban kapnak-e menekültstátuszt, de a tárcák kitértek a válaszok elől. Emlékezetes, hogy a titkosszolgálati vezetők hamis bolgár papírokkal tartottak Magyarország felé, amikor elkapták őket a szaloniki repülőtéren...

Ennél is jelentősebb tény, hogy Niklola Gruevszki úgy próbálta visszakérni a macedón hatóságoktól a bevont útlevelét, hogy felmutatott egy Orbán Viktor által aláírt meghívólevelet, amelyben a magyar kormányfő meginvitálta az akkor már bajban lévő barátját hazánkba.

A részletekért KATT IDE!

Ezt a levelet adatigényléssel próbálta megszerezni az LMP, végül pereskedni kellett érte, de aztán sikerült most bemutatniuk a nyilvánosság előtt.

A politikus megállapította, hogy a magyar diplomáciai hálózat segítette Nikola Gruevszki hazánkba szökését, egy olyan nemzetközi hálózatot épít épp Orbán Viktor, ami reményeik szerint a bukásuk után támogatni fogja őket. Demeter Márta szerint Orbán Viktor keresztapaként viselkedik ebben az ügyben, és ennek megfelelően használta a magyar hatóságokat.

Két törvényes módja lett volna annak, hogy Gruevszki bejusson menekültként az országba:

  • Ha kapott volna D-vízumot (mint a terrorizmust pénzelő Ghaith Pharaon),
  • Vagy a tranzitzónában kellett volna várakoznia.

De egyik sem történt meg, és hiába tett ezért feljelentést Demeter Márta, a hatóságok gyakorlatilag azzal hárították el, hogy ők követték el a jogsértést. 

Mit keresett Gruevszki a 444-nél?!!!négynégynégy

A videóból az is kiderül, hogy a politikus pert nyert a külügyminisztérium ellen, így elvileg kiderülhet az is, milyen körülmények között találkozott a tárca képviselője Gruevszkivel a 444 szerkesztősége mellett lévő, kínai tulajdonban lévő lakásban, és egyébként is miről szoktak egyeztetni vele. De zajlik az a per is, mely során arra derülhet fény, hogy Gruevszki miből él (olyan jól) Magyarországon.