Már 132 halálos áldozata van a koronavírusnak

koronavírus

Kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma, azaz egy nap alatt további 25 beteg halt meg – írja az MTI a kínai egészségügyi hatóság híradására hivatkozva. A BBC hírportálja közben arról tudósított, hogy ausztrál kutatóknak elsőként sikerült laboratóriumi körülmények között előállítaniuk az új típusú koronavírust Kínán kívül. Az eredményeiket meg fogják osztani az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) annak reményében, hogy ez segíthet a fertőzöttek diagnosztizálásában és kezelésében.

A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma eddig 1459-cel 5974-re emelkedett, a gyanús eseteké megközelíti a 10 ezret. Kínában mostanra 132-re emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma. Legalább 47 megerősített esetet jelentettek 16 országból, köztük Thaiföldről, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Németországban három újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést, mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett keddre. Franciaországban szintén négy bizonyított esetről tudnak. Haláleset még nem történt Kínán kívül.

A melbourne-i Peter Doherty Intézet kutatói egy speciális laboratóriumban állították elő a vírus egy másolatát egy fertőzött pácienstől származó mintából, amely múlt pénteken érkezett az intézménybe. Az orvosok szerint a másolat kontrollként szolgálhat a teszteknél és „gyökeres változást hozhat a kórmeghatározásban”, például olyan korai diagnózis formájában, amely még a tünetek jelentkezése előtt képes lenne kimutatni a vírust.

A kínai hatóságok szerint a koronavírus - az influenzához hasonlóan - a lappangási időszakban is képes terjedni. A WHO szerint ugyanakkor egyelőre nem tudni biztosan, hogy valóban fennáll-e a fertőzés kockázata a tünetek jelentkezése előtt. A koronavírus lappangási ideje 2-10 nap lehet.

Több ország is hazavinné állampolgárait

Az Egyesült Államok és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését szerdán a kínai Vuhanból. Törökország szintén kezdeményezte a kínai hatóságoknál 32 török állampolgárnak és családjuknak a hazaszállítását. A londoni külügyminisztérium eltanácsolta a kínai utazásoktól a brit állampolgárokat. A Sky News arról számolt be, hogy a koronavírus miatt felfüggeszti összes Kínába tartó közvetlen járatát a British Airways.

Arról már kedden írtunk az Alfahíren, hogy a koronavírus terjedésének fokozódása miatt, az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa keretében repülőgépeket küld az uniós állampolgárok hazatelepítésére azt követően, hogy Franciaország konzuli segítséget kért a járvány gócpontjának számító, kínai Vuhanban rekedtek megsegítése érdekében.

Hivatalosan még mindig nincs magyarországi eset

A ferihegyi repülőtér üzemeltetője kedden az MTI-vel közölte, hogy a Budapest Airport felkészült arra, ha a magyar hatóságok rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a Liszt Ferenc-repülőtéren. Tájékoztatásuk szerint jelentős készlettel rendelkeznek minden szükséges eszközből és felszerelésből.

A Magyar Hang kedd este úgy értesült, hogy a Budapesten landoló Sanghai Airlines járatának pilótáját mentő szállította el magas láz miatt a reptérről. Az információt megerősített a Budapest Airport, de eddig úgy tudni, hogy a koronavírus gyanúja nem merült fel. A pilótát további megfigyelésre a Szent László kórházba szállították, és fertőtlenítették a gépet. Egyelőre Magyarországon hivatalosan nincs koronavírusos eset.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Hupej tartományba utazás elhalasztására kért mindenkit kedden. Hozzátette, hogy a KKM folyamatosan egyeztet az EU-tagországok konzuli szolgálataival a más kínai tartományokat érintő esetleges beutazási figyelmeztetésekről. Jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban, közülük heten kívánják elhagyni a térséget.