Lemondott NOB-tagságáról a korrupcióval és doppinggal vádolt Aján Tamás

Lemondott NOB-tagságáról a korrupcióval és doppinggal vádolt Aján Tamás

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott. A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát. Ugyanakkor szavai szerint

rá kellett jönnie, hogy ezek a vádak beárnyékolják szeretett sportága olimpiai felkészülését és versenyét, ezért lemondásával szeretné megvédeni sportága hírnevét és az olimpiai mozgalmat.

A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éven át tett szolgálatait.

Ajánt az ARD német televíziós csatorna illette súlyos vádakkal. Január elején sugárzott riportjuk szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. A vádakat korábban a MACS is visszautasította.

Korrupcióval és doppinggal vádolják az Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget

Az ARD német közszolgálati televízió szerint 5,5 millió dollárral nem tud elszámolni a 2000 óta Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő Szövetség. A csatorna szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által folyósított pénzek olyan számlákra érkeztek, amelyeken egyedül Ajánnak volt aláírási joga, aki nagyjából 23 millió dollárból 5,5 millióval nem tud elszámolni.

Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján Tamás minden vádat határozottan visszautasított, és január végén az IWF végrehajtó bizottságának dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.

(MTI)