Kulturális dolgozók: az utolsó vacsorát a kivégzés követi

könyvtár
Fotó: Piaxabay

Nem kérnek a Kormány húsvéti ajándékából a közgyűjteményi dolgozók. A könyvtárosokat, muzelógusokat és levéltárosokat képviselő szakszervezet tiltakozik a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszűntetése ellen

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete megdöbbenéssel és felháborodással fogadja a kormányzat legújabb törvénymódosítási tervét, mely a kulturális területen dolgozók jogállását megváltoztatná - olvasható a szakszervezet húsvét hétfőn kiadott közleményében.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a kormány megszüntetné az ágazatban dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, azt munkaviszonnyá alakítva át. A javaslat többek között evéltárosokra, könyvtárosokra és a muzeológusokra vonatkozik, ugyanakkor a kormány által gründölt Veritas Történetkutató Intézet már kimarad belőle.

A szakszervezet szerint a tervezet – álságos indoklásával ellentétben – nem az állami és az önkormányzati közszolgáltatások hatékonyabb ellátását, az ellátásban foglalkoztatottak jogviszonyainak a közszolgáltatás jellegéhez és tartalmához igazodó differenciálását, munkájuk anyagi elismerésének elősegítését, a kulturális közszolgáltatások kiszélesítését és azoknak a 21. századi követelményeknek valómegfelelését szolgálja!

Közgyűjteményi dolgozók: Béremelést továbbra sem ad a kormány, viszont elveszi a közalkalmazotti státuszukat

A pénteki Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendelet értelmében a cégek egyoldalúan bevezethetik a 24 hónapos munkaidő-keretet, ez lényeges könnyítés a most leálló, vagy tevékenységüket visszafogó (elsősorban termelő) nagyvállalatok számára, számukra ugyanis ez egy fontos rugalmassági elem lehet, akár az elbocsátásokat is visszafoghatja - írja a Portfolio.hu.

A KKDSZ emlékeztet arra is, hogy a kulturális közszolgálatban dolgozók fizetése mindig is alacsonyabb volt, mint a piaci területen dolgozóké (12 éve nem kaptak béremelést).

"A kisebb fizetésből adódó hátrányt a közszférának adott szerény kedvezményekkel, a foglalkoztatás nagyobb biztonságával, kiszámítható életpályával igyekezett kompenzálni, így biztosítva a megfelelően képzett munkaerőt, és a minőségi feladatellátást."

A szakszervezet álláspontja szerint a kormány tervezett változtatása a csekély kedvezményeket elvonva a korábbiaknál is rosszabb egzisztenciális helyzetbe hozza a kulturális dolgozókat. A kiszámítható előmeneteli rendszer és stabil munkajogi helyzet megszüntetése sem a közszolgálatok kiszélesítését, sem a közszolgálatban foglalkoztatottak anyagi elismerését nem mozdítja elő!

"A kulturális területen ma még a közszférán belül is méltánytalanul alacsonyak a jövedelmek. A közalkalmazottak munkavállalóvá válása – a jelenlegi bérszint mellett – nem oldja meg az ágazat súlyos bérproblémáját. Félő, hogy a területet még több magasan kvalifikált szakember hagyja el és hogy sok, a pálya iránt érdeklődő, tehetséges fiatal nem választja a közgyűjteményi, kulturális pályákat!"

Mint írják: Az egységes szabályozás megszüntetése nem más, mint az állami felelősség vállalás felmondása a kulturális területen. Mindez az ágazatot fenntartó önkormányzatok anyagi képességei és szándékai függvényévé teszi a kulturális feladatellátást és annak minőségét. Egyenlőtlen és szűkülő feladatellátást, változó minőséget, romló munka és anyagi körülményeket, az esélyegyenlőség romlását, az ország kulturális szétszakítottságát eredményezi.

A szakszervezet tiltakozik a tervezet benyújtásának módja és időzítése miatt is. Mint írják: a húsvéti hosszúhétvége még “békeidőben” sem, különösen pedig a mostani járványügyi vészhelyzetben sem elegendő arra, hogy a szakszervezetek és a szakmai szervezetek a tervezetet érdemben véleményezhessék. Hozzáteszik: a sietség nem indokolt! Követeljük a kulturális területen az érdemi érdekegyeztetést!

A „jó stílus érzékkel” húsvét ünnepének előestéjén az utolsó vacsora napján az érdekképviseletekhez véleményezésre eljutatott tervezet, ha megvalósul valóban a kulturális szolgáltatások utolsó vacsorája lesz, melyet logikusan csak a kivégzés követhet.