Kovács Zoltán: az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma

Kovács Zoltán: az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 állami hírcsatornán.

Az MTI szerint Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.

Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása "mindannyiunk által vágyott", a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.

A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön

- tette hozzá Kovács Zoltán.

Kiemelte: Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések mintegy 60 százalékát itt regisztrálták. Ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma. Azt mondta: a magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa.

Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról-órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását - mondta.

Orbán Viktor vidéki enyhítéseket jelentett be

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán. Orbán Viktor úgy látja, hogy "a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is", és ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradjon.