Gyöngyösi: Orbán gyáva és opportunista

Gyöngyösi: Orbán gyáva és opportunista

Az Európai Parlament csütörtök reggeli ülésén napirenden volt a magyar felhatalmazási törvény, végül Varga Judit és Orbán Viktor részvétele nélkül. Az előzményekről itt írtunk részletesen, az igazságügyi miniszter hiába kérte, nem kapott engedélyt a hozzászólásra, míg a kormányfő visszautasította az EP-elnök, David Sassoli meghívóját.

A vitán felszólalt Gyöngyösi Márton is, a Jobbik független EP-képviselője, aki azzal kezdett, hogy Orbán nem élt a lehetőséggel, de nagyon csalódott amiatt is, hogy Varga Judit nem adhatott magyarázatot egy olyan törvénnyel kapcsolatban, ami szerinte teljesen egyedülálló Európában azzal, hogy nem tartalmaz időkorlátot.

Gyöngyösi szerint a nemzetközi kritikusok félelmei beigazolódtak, az elmúlt két hónapban Orbán visszaélt a hatalmával, itt konkrét példákat is említett:

„Orbán gyáva, mert nem jött ide megvédeni az általa jegyzett jogszabályt, és opportunista is, mert lábbal tiporja az európai értékeket és autokrata rendszert épít európai pénzekből”

- mondta az EP-képviselő, hozzátéve, hogy a kormányfő így is fog tenni mindaddig, amíg a német vállalatok és más nyugati befektetők kényelmes helyzetben vannak Magyarországon az alacsonyok bérek, a rugalmas munkaügyi törvények és az állami támogatások miatt.

„Értékek a profittal szemben, ez az igazi dilemma, itt az ideje, hogy az európai intézmények megfelelő prioritásokat határozzanak meg és válasszanak e kettő közül”

- zárta felszólalását Gyöngyösi Márton.

Az EP-képviselő közleményt is kiadott a vitáról, melyben a fentiek mellett leszögezte, hogy „Engem a magyar emberek küldtek el az Európai Parlamentbe, és a Jobbik képviselőjeként azért dolgozom, hogy Európa ne a politikai háttéralkuk földje és az ipari konszernek játszótere legyen, hanem egy, a polgárait szolgáló közösség. Biztonságos Európát és szabad Magyarországot akarunk!”

Az ülésről itt számoltunk be részletesen:

Ne kapjon uniós pénzt a kormány, tegyék ki a Fideszt a Néppártból - ilyen volt az EP-vita

Az Európai Parlament csütörtök reggeli ülésén napirenden volt a magyar felhatalmazási törvény, végül Varga Judit és Orbán Viktor részvétele nélkül. Az előzményekről itt írtunk részletesen, az igazságügyi miniszter hiába kérte, nem kapott engedélyt a hozzászólásra, míg a kormányfő visszautasította az EP-elnök, David Sassoli meghívóját.