Csökkentették egy budapesti kórházban a koronavírus-osztályon dolgozók fizetését

Csökkentették egy budapesti kórházban a koronavírus-osztályon dolgozók fizetését

Az Index értesülései szerint a fővárosi Szent János kórházban május első napjától 180 százalékról 150 százalékra csökkent a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja. 

Az egészségügyi intézmény a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját. 

"Mivel az intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs – ebből egy lélegeztető – osztályt és karantén kórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagyszámú dolgozónkat érintette. A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik"

- közölte az Indexnek az intézmény vezetője.