Lemondott a „vasalódeszkás” tanárt megalázó tankerületi vezető

Lemondott a „vasalódeszkás” tanárt megalázó tankerületi vezető

Lemondott az a tankerületi vezető, aki a közvéleményt és a szakmát is sokkoló szigorral büntetett meg egy pedagógust annak kreatív és humorosnak szánt távoktatási módszere miatt. A „vasalódeszkás” testnevelő tanár, Vezsenyi László egy távoktatásos videóban, vasalódeszkán fekve tanította úszni diákjait, hiszen a koronavírus-járvány miatt nem igazán mehettek uszodába.

Emiatt a tankerületi vezető a tanárt írásbeli figyelmeztetésben részesítette, eltiltotta a csoportjaitól (de nem függesztette fel), valamint értelmetlen munkára kényszerítette azzal, hogy minden nap bekérte a tananyagot, amit a diákok nem láthattak, hiszen elvették a tanártól a csoportjait. A megalázás miatt azonnali vizsgálatot indított Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa a tankerületi igazgató ellen.

A Promenad.hu információi szerint azonban a hétvégén lemondott a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője. Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több vitatható döntése, intézkedése is országos sajtóvisszhangot váltott ki, ilyen volt a szentesi gimnázium felvételi feltételeinek utólagos módosítása is, amivel annak ellenére indított volna kevesebb osztályt, hogy már jelentkeztek a diákok.

A lap szerint Balázs József június 15-i hatállyal nyújtotta be lemondását.

Szombaton közleményt adott ki a Klebelsberg Központ is a makói testnevelő tanár ügyében, ebben azt írták, a Makói József Attila Gimnázium testnevelő tanárával kapcsolatban az intézményvezető és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint fenntartó hozott döntést.

A tankerülettől kapott tájékoztatás alapján a videó miatt szülői bejelentés érkezett a tankerülethez. A tankerületi központ arra hivatkozott, hogy a videóban látható gyakorlat balesetveszélyes, ha azt a gyerekek utánozni akarják. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ emiatt döntött úgy, hogy munkáltatói intézkedéssel él.

A Klebelsberg Központ az ügy tudomására jutása után kérte a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, mert az eljárásával nem értenek egyet, a tankerületi igazgató azonban ezt nem tette meg.