Koncz Zsófia örül a minisztereknek, de az alacsony nyugdíjú néni kifogott rajta

Koncz Zsófia örül a minisztereknek, de az alacsony nyugdíjú néni kifogott rajta

A szerencsi piacon a fideszes Koncz Zsófia és az ellenzéki Bíró László kampánycsapata is hajrázott egy nagyot. Ám amíg az ellenzék erőt demonstrált, hiszen megjelent Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök, Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, valamint Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a kormánypárti képviselőjelölt virágokat osztogatott, és mire befutottak az országos sajtó gyűrűjében az igazán nagy nevek, Koncz Zsófia lelépett a piacról. (A közös ellenzéki standolásról nemsokára egy nagyobb összefoglalóval jelentkezünk).

A nem kormánypárti sajtóval kevésbé kommunikatív ifjú politikussal azonban egy kicsit még így sétálgathattunk a szerencsi piacon. Tanulságos perceknek lehettünk szem- és fültanúi. 

Koncz Zsófia az Alfahírnek például elmondta, alapvetően úgy érzi, nagyon sok biztatást kapott, és jó volt bejárni a 42 települést a Borsod 6-os választókörzetben. De ennek eredménye holnap fog kiderülni. 

Elárulta azt is, hogy nem foglalkozott a kormánypárti média Bíró László elleni lejárató-hadjáratával, ő csak a saját "pozitív" kampányára koncentrált.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi a véleménye arról, hogy miniszterek, államtitkárok kampányoltak mellette.

"Szerintem, jó hogy eljöttek ők is"

- reagálta le az Orbán-kormány beavatkozását az időközi országgyűlési kampányba. 

Egyébként Koncz Zsófia leginkább az idősebb emberekkel beszélgetett a szerencsi piacon. Egy zöldségeket árusító nénivel is igyekezett hosszabb idő eltölteni, ugyanis ő elég gyorsan jelezte, hogy a fideszes politikusra szavaz. Majd jött egy tanulságos gondolatmenet, aminek az ellentmondását feloldani igazi kihívás lesz majd az ellenzék számára - akár 2020-ban, akár majd 2022-ben.

A kormánypárti szimpatizáns néni ugyanis elárulta:

"az az igazság, hogy kevés a nyugdíjam, még Gyurcsány idejében nekem nagyon-nagyon kevés lett, 6,5 félórára voltam bejelentve, mindennap 9 órát dolgoztam. És ezzel (a zöldségárussítással - aszerk.) pótolom, mert a fűtés, és minden más sem olcsó".

Egyébként jól láthatóan, az elmúlt három évét Washingtonban töltő Koncz Zsófia sem tudott ezzel mit kezdeni, jó egészséget kívánt, és lelépett. Előbb a piacról, majd Szerencsről is. 

"Az ígéretek ne csak esti mesék legyenek, hanem váljanak valósággá"

Az ellenzék ismét összefogott! Bíró László az ellenzéki közös jelöltje és azt látom, hogy a Fidesz ezzel nem tud mit kezdeni. Maradt számukra a lejáratás és gyűlölködés. - mondta Jakab Péter csütörtökön a 800 lelkes Bodrogkisfaludon megtartott kampányrendezvényen. A Jobbik elnöke szerint jellemző a Fidesz reagálása, hiszen a most létrejött összefogás komoly veszélyt jelenthet a kormányzati kétharmadra.