Pumped Gabo megvilágosodott a klímaváltozásról Attenborough filmje után

Pumped Gabo megvilágosodott a klímaváltozásról Attenborough filmje után

Miből lehet biztosan tudni, hogy Sir David Attenborough a valaha élt legnagyobb természetfilmes? Onnan, hogy még Pumped Gabót is sikerül aktivizálnia a globális felmelegedés kapcsán.

Történ ugyanis, hogy a celeb megnézte a természettudós legújabb, Netflixen debütált Egy élet a bolygónkon című dokumentumfilmjét, majd ezt követően a Föld jövőjének sorsát a vállára vette a közösségi felületén.

Na jó, azért nem kell arra gondolni, hogy a konditermek császára és a Balaton Sound ördöge hirtelen környezetvédő aktivistává vált - ehhez még Attenborough is kevés -, de a maga módján sikerült megtalálnia miért is komoly probléma az életében a globális felmelegedés:

Minden álmom, hogy az unokáim felhívjanak egy nyári napon, Pumped papa, itt vagyunk a Soundon, még be se mentünk, de már nagyon megcsináltuk magunkat, most mi legyen?... Ebből az önző célból fogom ezt a szöveget, nem jókedvemben! Gyerekek, lehet, ez meglepő lesz, de a környezetvédők nem bolondok!

- írta Instagramon, majd azzal folytatta, hogy valamit tennie kell, felelősséget kell vállalnia ebben a témában, így arra jutott, hogy a jövőben több olyan tartalmat oszt majd meg az oldalán, amiben elmondja, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy még az unokáink is tudják élvezni a Balaton Soundot.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Minden álmom hogy az unokáim felhívjanak egy nyári napon, ”Pumped papa, itt vagyunk a Soundon, még be se mentünk de már nagyon megcsináltuk magunkat, most mi legyen?” ... Vagy hogy “Pumped tata, kéne még pénz, meg intézel nőket légyszi?“ ♥️ Ebből az önző célból fogom ezt a szöveget, nem jókedvemben! Gyerekek, lehet ez meglepő lesz, de a környezetvédők nem bolondok! Amíg mi szépen lassan (vagy gyorsan) tönkretesszük a földet, szemetelünk, szennyezünk nagy kényelmünkben és egy legyintéssel elintézzük, másra mutogatunk, várjuk, hogy majd más megoldja, összeszedi, addig ők próbálják menteni a talán még menthetőt, hogy mindenki számára élhető maradhasson ez a bolygó a következő 100évben is. Pár napja láttam @davidattenborough új filmjét a Netflixen, ennek hatására azt éreztem, valamit tennem kell, felelősséget kell vállalnom ebben a témában. Találkoztam, beszélgettem a @greenpeacehu munkatársaival, kajak fain emberek! Nem akarom hosszúra húzni, a jövőben több olyan tartalmat láthattok majd az oldalamon, amiben elmondom, hogy ti mit tudtok tenni annak érdekében, hogy még az unokáink is tudják élvezni a Balaton Soundot, vagy akár egy hóember építést, vagy inkább egy Ibizai naplementét, és ne kelljen elköltöznünk a csöves hideg Marsra.. Korrekt ? 😊♥️

Pumped Gabo (@pumped_gabo) által megosztott bejegyzés,