A polgári Magyarország hívei valóban nem tudnak kire szavazni?

Választás
MTI/Mohai Balázs

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Hiába vagyok hívő keresztény és szeretem a hazámat, és hiába sorolom magam a politikai palettán a centrum és a jobbközép közé, a Fidesz szerint mégis egyházellenes hazaáruló vagyok abból az okból kifolyólag, mert nem szavazok a Fideszre. És „természetesen” balliberális. Unalmas lenne már szavakba önteni, mennyire fárasztó ez a kétsíkú gondolkodás. Ahogy esetenként fájdalmas is, amikor ki vagyok rekesztve abból az értékvilágból, amihez tartozónak vallom magad.

Hála Istennek, nem vagyok egyedül a kormánnyal kritikus álláspontommal keresztények és jobboldaliak között, így a sértések ereje is mérséklődik.

Én xy vagyok, és ha te nem vagy olyan, mint én, akkor te nem vagy xy. Hangzik el fanatikus politikai hordószónokoktól gyakran ez a sematikus mondat. A xy helyére keresztény, demokrata, európai, magyar… bármi tetszőlegesen behelyettesíthető. Az éretlen politikai gondolkodás tünetének tartom ezt a fajta éles megkülönböztetést. Éretlen és belülről bizonytalan az, aki csak akkor fogadja el magyarnak a másik magyar embert, ha az szakasztott olyan, mint ő. Holott – Istennek hála – sokfélék vagyunk, és ezért tett le már olyan csodákat az asztalra nemzetünk, ezért olyan izgalmasan gyönyörű a nyelvünk, ezért áll még mindig országunk ezer év után is a Kárpát-medencében.

Akik az elmúlt években távolodtunk el ott a Fidesz-KDNP-től, és váltunk a kormány támogatóiból kormánykritikusokká, már rezignáltan hallgatjuk saját balliberálisozásunkat. Fáradtan vesszük tudomásul, ha ennek ellenére ellenzéki térfélről neveznek mégis minket a Fidesz szekértolóinak, amikor az ellenzék egyes szereplőivel vagy stratégiaválasztásával kapcsolatban fogalmazunk meg kritikát. Pedig önkritikusan csak végig kellene gondolniuk azt, ha ők is értékelvű megfontolásból választott pártjuk ellenzékévé válnának, vajon ők keresnék az alkalmat a visszatérésre, vagy épp ellenkezőleg, ha már meghozták ezt a döntést, akkor sose fordulnának vissza. Csak pislogunk, amikor a Fidesz saját magát, de olykor még egyes ellenzéki megmondó emberek is a Fideszt azonosítják a jobboldallal. Pedig vagyunk, akik a polgári Magyarország ideáját többre tartják politikai marketingterméknél, többre annál, hogy egyes pártok vagy politikusok köntösévé degradálódjon.

A látszólagos politikai senkiföldjén azonban fontos tapasztalattal gazdagodtunk. Azzal a tapasztalattal, hogy ezen a senkiföldjén valójában egyáltalán nem vagyunk egyedül.

Attól még, hogy a Fidesz volt az a párt, amely kisajátította a polgári Magyarország szlogenjét, ez a vízió nem csak a Fidesz szavazóké. Sőt, ma már egyre kevésbé a Fidesz szavazóké, és inkább mindenki másé.

Csak mások lehet, hogy nem polgári Magyarországnak hívják éppen az orbáni kisajátítás okán. Modern, demokrata vagy európai jelzők valójában mind többé-kevésbé a polgári szinonimái. Rácsodálkozhattunk arra, hogy közelebb vagyunk baloldali honfitársainkhoz, ha azok a demokráciát a polgárok uralmának gondolják, mint jobboldali állítólagos eszmetársainkhoz, ha azok a demokráciát a „magunkfajták” uralmának gondolják. A pártokon és szekértáborokon átívelő egymásra találás tapasztalata már elvehetetlen sokunktól, akiket „kiábrándult »fideszeseknek«” szokás nevezni. Igen, kiábrándultunk a Fideszből, de beleábrándultunk, legalább is bizalom ébredt bennünk honfitársaink iránt, álljanak a politikai paletta bármely oldalán.

Ez a felismerés és az állandó kiátkozottság tapasztalata tesz kifejezetten érzékennyé arra, ha most már az ellenzéki térfélen is meg akarnák nekem szabni, mikor vagyok igazi polgári. A borsodi választási eredmény után a Jobbik listáján mandátumot szerző, de a párt frakciójából való önkéntes távozása után mandátumát megőrző Bencsik János kijelentette, hogy akik polgári Magyarországban gondolkodnak, azok ma nem tudnak hova szavazni. Remek. Megérkeztünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Csak aki Bencsik Jánossal egyetért lehet igazi polgári, aki viszont nem ért egyet, és netalántán szavazni is tud valakire, az megalkuvó, az nem igazi polgári. Nagyszerű. Hallottuk már ezt az érvelést.

Mit jelent a polgári jelző? Sokaknak sokfélét. A konkrét kérdésfelvetéssel kapcsolatban bennem Bencsikével éppen ellentétes képzete van. Szerinte a polgár mindig meggyőződésből szavaz, és soha nem a kisebb rosszat keresi. Szerintem nem így van. A polgár számomra az a felelős gondolkodó, aki nem vallást keres a politikai palettán, nem messiásokat, akiknek életét és vérét adhatja, és akinek minden rezdülését kritikátlanul elfogadja, hanem pontosan tisztában van azzal, hogy minden politikai szereplő gyarló. Egyetlen párttal sem akar maradéktalanul azonosulni akkor sem, ha esetleg csatlakozik az egyik párthoz.

Mert egy modern közéletben a pártok nem szekták, hanem klubok.

Azokhoz a zsidó közösségekhez hasonlítanak, ahol a központivá váló hagyományt meglábjegyzetelik az azzal vitatkozó rabbik tanításával, és megengedik a különvéleményt. A valóban polgári pártokban nincs pártvezetői tévedhetetlenségi dogma, nekem katolikusként ez egyedül Krisztus földi helytartójának van fenntartva.

Bencsik János ostorozza az összefogást, mert nem nyert most Borsodban az ellenzék, de azt nem fejti ki, hogy vajon akkor, ha minden párt külön indít jelöltet, akkor megverték volna-e a Fideszt? Nyilvánvalóan nem. Nem értem ezért a kritikája alapját. Kimondatlanul ostorozza Bencsik saját volt pártját is, mondván nincs több mondanivalója, mint az O1G. Hát igen, mennyivel gazdagabb mondanivaló az O1G-t az E1G-vel (E mint ellenzék) kiegészíteni, ez bizonyára megszólította volna a borsod-hegyaljai otthon maradt szavazókat… Mert azontúl, hogy Bencsik János most már az ellenzéket is bírálja Orbánon túl, nem találok különösebben eltérő, önálló mondanivalót.

Kellhet egy új párt? Jókor mondja, amikor szintén a polgári Magyarország eszméjét megragadva éppen Pálinkás József, volt MTA elnök alapított egyet. Akkor még ezen felül is kell egy párt, egy olyan, ahol Bencsik János majd ismét befutó helyen szerepelhet, amelyben majd ha csalódik, otthagyja azt, megőrizve mandátumát? Számomra nem ez a polgári idea.

Megvonhatja tőlem most már a Fidesz után Bencsik János is a polgári jelzőt, ha egy létező ellenzéki pártra szavazok, de jobb, ha tudja, hogy ezzel a gondolkodással semmivel sem különb annál és azoknál, mint akiket bírál. Engedjük meg inkább azt, hogy a polgári Magyarország hívei egyaránt foglalnak helyet a Fidesz és az ellenzék szimpatizánsai körében. A gyarló személyi konfliktusoknak pedig ne adjunk eszmei színezetet, mert azzal épp a vállalt eszmét áruljuk el.

Legolvasottabb híreink