Lemond a Capitolium rendőrségének főnöke

Lemond a Capitolium rendőrségének főnöke

Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal a kongresszus épületének szerdai ostroma, illetve annak sikertelen megakadályozása miatt - adta hírül pénteken az AP - írja az MTI.

Az amerikai hírügynökség értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.

Szerdán Donald Trump elnök több száz híve erőszakkal behatolt az épületbe, és csak négy órányi művelettel - a nemzeti gárda segítségével - sikerült őket eltávolítani. Az ostrom során négyen életüket vesztették.

Az amerikai demokrácia egyik sötét napja

Tegnapra volt meghirdetve az a kongresszusi ülés, amelyben összesítették volna az amerikai elnökválasztás elektori szavazatait, a törvényhozás épületének közelében Donald Trump mondott beszédet, aki egyértelművé tette, Mike Pence alelnök felelőssége, hogy elutasítsa az elektori voksokat, így blokkolva Joe Biden elnökké válását.