Orosz és kínai vakcinát is gyárt majd Szerbia

sinopharm
Fotó: cgtn.com

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja - jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.

Hozzátette: a gyártás első fázisában 4 millió Szputnyik V vakcina készül.

Emellett Szerbia Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közösen felépít a területén egy üzemet, amelyben a kínai Sinopharm oltóanyagát fogják előállítani már októbertől - jelentette be csütörtökön Aleksandar Vucic államfő Abu-Dzabiban. Az elnök úgy fogalmazott: "megmentettük Szerbiát".

Az amerikai Novavax oltóanyaga remek eredményeket ért el a teszteken

Újabb ígéretes vakcina érkezett a "célegyenesbe" a koronavírus ellen: az amerikai Novavax cég oltóanyaga - számol be róla az MTI. A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy jól vizsgázott vakcinája Nagy-Britanniában, ahol 15 ezer emberen tesztelték. A Novavax számításai szerint oltószere az eredeti, avagy kezdeti vírus ellen 96, a brit mutáns esetében pedig 86 százalékban hatásos.

Szerbiában jelenleg négy vakcina hozzáférhető, az amerikai-német Pfizer/BioNTEch, a brit-svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyaga. Eddig mintegy 1,8 millió ember kapta meg az oltás legalább egy adagját.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 4595-tel 503 291-re, Koszovóban 632-vel 75 340-re, Észak-Macedóniában 947-tel 109 894-re, Montenegróban 572-vel 82 029-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1138-cal 140 790-re növekedett.

Offshore-múlttal rendelkező, évekig veszteséges cég lesz a kínai vakcina kereskedője

Gulyás Gergely kancellária miniszter ma nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz vakcinákkal kapcsolatos szerződéseket, így kiderült, hogy a Sinopharm-vakcina behozatalába beékeltek egy céget, a Danubia Pharma Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot. A gyógyszer nagykereskedelmi vállalatnak - az Opten adatai szerint - a kezdetekben (2009-2013) között egy Port Vilaba (a csendes-óceáni Vanuatui Köztársaság fővárosa) bejegyzett offshore cég, a Batavia Investments volt a tulajdonosa.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 24-gyel 4634-re, Koszovóban nyolccal 1686-ra, Észak-Macedóniában 21-gyel 3263-ra, Montenegróban 13-mal 1114-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 28-cal 5603-ra nőtt.

(MTI)

Legolvasottabb híreink