Kövér László megsértődött a ficsúrozáson, néhány mondat után lenémította Jakab Pétert a Parlamentben

Kövér László megsértődött a ficsúrozáson, néhány mondat után lenémította Jakab Pétert a Parlamentben

Lenémította Jakab Péter Jobbik-elnök mikrofonját Kövér László házelnök az Országgyűlés hétfői ülésnapján, miután az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje nem csak a fideszes képviselőket, hanem magát Kövért is kritikával illette.

Jakab Péter napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről kezdett beszélni, egyszerűen „luxus-külügyminiszternek” nevezve és úgy jellemezve, hogy, „tudják, a jachtozós”.

Az ellenzéki politikus azért emelte ki Szijjártót, mert a miniszter szerint Magyarország kezelte Európában a legsikeresebben a válságot, Jakab szerint ugyanakkor

nem lehet sikerként beszélni arról, hogy meghalt közel 30 ezer magyar ember,

félmillióan élnek munkanélküliként, egyetlen nap alatt 5500 egészségügyi dolgozót üldöztek el és hatalmas a káosz a vakcinaigazolványok körül is, miközben a melósok semmilyen érdemi támogatást nem kaptak a kormánytól.

Jakab Péter arról beszélt, a kormány az állami vagyont alapítványokba pakolta ki, a magyar gyerekeket pedig egy életre eladósította a kínaiaknak és az oroszoknak, majd felszólalását azzal folytatta volna, hogy

„Mi a helyzet a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok?”

- de ezen a ponton Kövér László házelnök közbeszólt és arra figyelmeztette, hogy mérsékelje magát, ne sértegesse a képviselőtársait, mert akkor el fogja venni tőle a szót.

Kövér figyelmeztetése azonban nem talált értő fülekre, legalábbis Jakab Pétert biztosan nem hatotta meg, ő ugyanis egyszerűen visszakérdezett, hogy

„Ugye Önről is lehet ez a véleményem?”

- mire Kövér tényleg lenémította Jakab mikrofonját és arra utasította, hogy tanulmányozza a házszabályt, ugyanis abban leírták, hogy a képviselőket nem lehet sértegetni, főleg nem az elnököt – kérte ki magának, azzal fenyegetve a Jobbik frakcióvezetőjét, hogy tettének meglesz a következménye, a mai napon továbbmenően is – jelentsen ez bármit.

Jakab Péter még egy darabig mikrofon nélkül is beszélt, de Kövér felszólalásra szólította a KDNP-s Vejkey Imrét, hogy rendkívül hasznos módon arról beszélhessen, „a Covid elleni küzdelemben hazánk egyike a világ legjobban védekező országának”.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje Facebookon reagált a lenémításra, és egy videót is mellékelt az esetről: ezen jobban hallatszik, hogy elnémítása után Jakab Péter Kövér Lászlónak úgy szólt oda, hogy

„Menjen, vegyen perzsa szőnyegeket, ficsúr!”