Új katonai szolgálati formát indít a honvédség a 18 és 65 év közöttieknek

Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.

A miniszter felidézte, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetben tavaly egy speciális katonai szolgálati jogviszonyt hoztak létre azok számára, akik elvesztették a munkahelyüket. Ily módon 1500 embernek tudtak segíteni - közölte Benkő Tibor, aki elmondta: a speciális önkéntes területvédelmi tartalékosok többsége úgy látta, a honvédség kiszámítható munkahelyet, életpályát jelent, s mintegy 40 százalékuk végleges katonai szolgálatot vállalt.

Havi bruttó 161 ezer forintért lehet menni speciális tartalékosnak a katonasághoz

Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett - hivatásos, szerződéses vagy tartalékos - katonára - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Benkő Tibor elmondta: az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt azok száma, akik a honvédelem iránt érdeklődnek.

Megjegyezte, hogy hamarosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A tapasztalatok alapján sokkal többen jelentkeznek felsőfokú intézménybe, mint ahány hely van, így várhatóan sokan nem jutnak be az egyetemre - mondta a miniszter, kiemelve: most elsősorban nekik kívánnak lehetőséget, segítséget nyújtani.

Kifejtette: ahogy korábban a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálat, úgy az önkéntes is ideiglenes szolgálatot jelent, de a hat hónapos kiképzés alatt, valamint utána lehetőség van jogviszonyváltással, hosszú távon elhelyezkedni a honvédségnél.

A 6 hónapos katonai szolgálat két szakaszból áll. Az első 2 hónapban a résztvevők általános katonai ismereteket sajátítanak el. Ezt a lakóhelyhez közel hajtják végre, és ezalatt az önkéntesek fizetésként a mindenkori minimálbért kapják meg, amely jelenleg 167 400 forint.

A második - négy hónapos - szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzést kívánnak folytatni. Választható alapszintű lövészkiképzés, ez esetben az illetmény változatlan marad. Ha viszont valaki műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja szolgálatát, akkor a kiképzése második szakaszában bruttó 219 ezer forintos fizetést kap. Lehetőség van továbbá arra is, hogy valaki jogviszonyváltással szerződéses katonai beosztást vállaljon. Ekkor az érintett katona a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti illetményre lesz jogosult - ismertette a miniszter.

Benkő Tibor elmondta: a kiképzés minden megyében elindul majd, ahol legalább 20-an jelentkeznek. Így tervezetten 20 helyszínen (Budapesten és a 19 megyében) indítanák el a kiképzéseket. Az új típusú katonai szolgálatra azok a 18 és 65 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. Utóbbi kapcsán a miniszter elmondta: a szerződéses katonai alkalmasságihoz képest egyszerűsített vizsgálaton kell megfelelni.

A miniszter elmondása szerint az új szolgálati formát maximum 400 résztvevővel tervezik elindítani, de a jelentkezők száma alapján a későbbiekben még elképzelhető, hogy bővítik a létszámkeretet.

Az új szolgálati formára csütörtöktől augusztus végéig lehet jelentkezni bármelyik magyarországi toborzóirodában vagy az  online toborzó oldalon. További információ található a honvédelem oldalán - ismertette Benkő Tibor.

Apáti Zoltán, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese, dandártábornok elmondta: a kiképzések lebonyolításáért a két területvédelmi ezred felel, továbbá a műveleti besorolású katonai szervezetek is bekapcsolódnak a végrehajtásba.

Apáti azt is elmondta: akik esetleg az első szakaszt követően nem kívánják folytatni kiképzésüket, azok is a Magyar Honvédség kiképzett tartalékos állományához tartoznak majd.