Jakab Péter lett az első miniszterelnök-jelölt az ellenzéki előválasztáson

jakab péter
Béli Balázs / Alfahír

Szerda délután bejelentette az Országos Előválasztási Bizottság, hogy a mai ülésükön nyilvántartásba vették Jakab Pétert, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét.

Ezzel pedig Jakab Péter a mai naptól hivatalosan is Orbán Viktor egyik lehetséges kihívójává vált. 

Ahogy az ismert, az ellenzéki pártok megállapodása szerint július 26-án kezdődött el az előválasztás regisztrációs szakasza, most jelölhetik azokat a politikusokat, akik aztán megmérkőzhetnek a kihívó pozícióért. 

A cél, hogy mind a 106 választókörzetben egyetlen jelölt mérkőzzön meg a kormánypárti riválissal. 

Ellenzéki miniszterelnök-jelöltek - Jakab Péter már akkor elstartolt, amikor néhány versenyző még meg sem érkezett

Hétfőn végre megpezsdült az ellenzéki térfél: Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje most már nemcsak a kormánynak üzent, hanem a kormánykritikus szavazók felé is ajánlatott tett. Mindezt akkor, amikor hosszú hetek óta uralja a közösségi médiát a gyakran apolitikus megosztásaival is, és miközben a köztelevízió a miskolci otthonát filmezi.

Jakab Péter január 25-én jelentette be miniszterelnök-jelölti szándékát, akkor arra figyelmeztetett, hogy

„kiderült, hogy ki az, akinek a nemzet a fontos, és ki az, akinek csak önmaga, ki az, aki csak beszél az összefogásról, és az, aki azt meg is teszi. Ki az, aki kész áldozatot hozni ezért a nemzetért, és ki az, aki csak mástól vár áldozatot, ki az, aki bátran szembenéz a bajjal, és ki az, aki gyáván, ostoba sorosozásba menekül”.

Majd a Jobbik elnöke így zárta évértékelő beszédét:

„Mindenkinek, aki elindul az előválasztáson, tiszta és nemes küzdelmet kívánok. Ha jó magam ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetést, ha a nap végén mást kell támogatnom, úgy nemzetért azt is megteszem."

Az előválasztás2021.hu oldalon található forgatókönyv szerint így zajlik a munka a következő hetekben:

  • Július 26., hétfőtől
    • Megnyílik a jelölti indulás hivatalos kezdeményezése, azaz a jelöltként magukat megmérettetni szándékozók ekkortól e-mailben jelezhetik indulási szándékukat az info [at] elovalasztas2021.hu címen.
    • A jelöltek már ezt az időpontot megelőzően is beszerezhetik a jelöltállításhoz szükséges dokumentumokat (részletesen lásd: jelöltté válás feltételei)
  • Augusztus 15., vasárnap éjfél: jelentkezési határidő jelöltek számára
  • Augusztus 23., hétfőtől – Aláírásgyűjtőívek felvétele
  • Augusztus 23., hétfő – szeptember 6., hétfő
    • Ajánló aláírások gyűjtésére szolgáló időszak (egyéni országgyűlési képviselők esetén 400, miniszterelnök-jelöltek esetén 20,000 aláírás)
  • Szeptember 6., hétfő 10:00 – jelöltállítási határidő (eddig kell leadni egyéni jelöltek esetén a 400, miniszterelnök-jelöltek esetén a 20,000 ajánló aláírást tartalmazó ívet)
  • Szeptember 18., szombat 9:00 – szeptember 26., vasárnap, 14:00: Az előválasztás első fordulója (egyéni országgyűlési képviselőjelöltek, miniszterelnök-jelölt)
  • Október 4., hétfő, 9:00 – október 10., vasárnap, 14:00: Az előválasztás második fordulója (miniszterelnök-jelölt, ha az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50%-át)