Jakab Péter reagált Pintér "válaszára": a kormány lehallgat, a Fidesz meg falaz neki

Jakab Péter reagált Pintér "válaszára": a kormány lehallgat, a Fidesz meg falaz neki

Ahogyan ma megírtuk, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának következő ülésére az ellenzéki képviselők, Vadai Ágnes, Lukács László és Harangozó Tamás kezdeményezik Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a TEK főigazgatójának meghallgatását. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje néhány napja a Pegasus után érdeklődött a belügyminiszternél, a kémprogrammal kapcsolatban több dokumentumon átívelő kérdéssort nyújtott be.

Pintér válaszában közölte Jakab Péterrel, hogy a kérdésekre kizárólag az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén van lehetősége válaszolni. Ezt azonban saját párttársai távolmaradásukkal bármikor bojkottálhatják, egyben a válasz rámutat arra is, hogy a Honvédelmi bizottság előtt sem fog választ adni a kérdésekre.

Lehallgatások: Jakab Péter és a Honvédelmi bizottság ellenzéki tagjai sem engedik futni a belügyminisztert

Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának következő ülésére az ellenzéki képviselők, Vadai Ágnes, Lukács László és Harangozó Tamás kezdeményezik Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a TEK főigazgatójának meghallgatását - tudta meg a hvg.hu. Ennek oka továbbra is a Pegasus nevű kémszoftver magyarországi, kormányzati felhasználása körül kialakult botrány, amire a magyar kormány a mai napig nem adott egyenes válaszokat.

Jakab Péter ezzel kapcsolatban úgy Facebook oldalán, hogy

a kormány lehallgat, a Fidesz meg falaz neki.

A magyar néppárt elnöke többek között azt akarta megtudni, hogy kiket, miért, hányszor, és kik jutnak hozzá a hallgatózás során szerzett adatokhoz? Pintér azonban azt válaszolta, hogy ezt nem írhatja le, ezt csak a Nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén mondhatja el.

"Azt meg ugye a Fidesz képviselői nem hajlandóak összehívni. Vagyis a kormány lehallgat, a Fidesz meg falaz neki. Minden mást pedig még megkérdezni is bűn. Pintér ugyanis jelezte nekem, ha válaszolna az írásbeli kérdéseimre, azzal én, mint kérdésfeltevő, jogsértést követnék el, amiért szabadságvesztés jár" - írja bejegyzésében.

Így halad előre a Fidesz a fehérorosz úton, ahol nem a lopásért jár börtön, hanem a kérdésért. Rajtunk múlik, meddig jutnak. Hagyjuk nekik, hogy a közélet után a magánéletünkbe is betörjenek, vagy véget vetünk az őrületnek? Én az utóbbira szavazok. És nem lesz több megválaszolatlan kérdés

- fogalmazott posztjában Jakab Péter.