Egy erősen kontraszelektált közeg hozhatta ki tegnap Dobrev Klárát győztesnek

dobrev klára
Béli Balázs / Alfahír

A pénteki tévé vita után a Závech Research még a késő este közölt egy kutatást a miniszterelnök-jelöltek RTL Klubon nyújtott szerepléséről. Ebben azt írták, hogy 1040 résztvevővel végezték el a mérést, és a válaszadók 30 százaléka szerint a DK-s Dobrev Klára volt a legmeggyőzőbb, illetve 31 százalékuk szerint a DK-s Dobrev Klára nyerte meg magát a vitát is. Azonban iparági forrásaink szerint muszáj árnyalni a képet. 

Ugyanis a kutatás vizsgálta az előválasztáson való részvételi hajlandóságot is. Ebből kiderült, hogy

a vita után (!) megkérdezettek 63 százaléka már volt szavazni, 29 százalékuk nem volt, de tervezi, hogy elmegy.

Illetve a válaszadók 5 százaléka nem volt szavazni és nem is tervezi, hogy elmegy, míg 3 százalék nem adott választ a Závecz Research ezen kérdésére. 

Tehát, ez azt feltételezi, hogyha ez egy országos, reprezentatív felmérés lett volna, akkor az előválasztáson kb. 5 millió embernek kellett volna részt vennie.

De tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen tegnap estig eddig 350 ezren választottak a miniszterelnök-jelöltet. 

Az, hogy szelektáltak a közvélemény-kutatónál magyarázható azzal is, hogy már estére eredményt akartak produkálni, az pedig nyilván akadályozta volna a munkájukat, ha olyanokat hívogatnak, akiknek fogalmuk sincs az egész előválasztási folyamatról. Viszont nem mindegy, hogy milyen mintát vettek alapul,

amennyiben az előre kiválasztott 1040 megkérdezett körében felülreprezentáltak az elkötelezett DK-s szavazók, akkor simán torzulhat ennyire egyoldalúan és látványosan a kutatás

- magyarázták a közvélemény-kutatás módszertanát ismerő forrásaink. 

Vita - Karácsony Gergely lett az egyedüli vesztes, Jakab Péter vitte a kiegyensúlyozó szerepet

"A vitának inkább csak vesztese volt, mégpedig Karácsony Gergely, aki teljesen színtelen volt a többiekhez képest, a korábbi kiegyensúlyozó szerepet is inkább Jakab Péter vitte" - válaszolta az Iránytű Intézet elemzője az Alfahír azon kérdésére, hogy vajon ki nyerhette meg a tegnap esti miniszterelnök-jelölti vitát.

Az is felvethet kérdéseket, hogy magát a vitát mennyien látták, amennyiben 350 ezer előválasztó honfitársunk a vita nézőinek a 63 százalékát teszi ki, akkor az RTL Klub műsorát körülbelül 555 ezren nézhették. Ez elsőre ebben az idősávban nem tűnik soknak, és nem is tűnik hihetőnek sem.