A Párbeszéd nem támogatja leendő frakciótagját, Márki-Zayt, hiába állt mellé Karácsony, a párt társelnöke

A Párbeszéd nem támogatja leendő frakciótagját, Márki-Zayt, hiába állt mellé Karácsony, a párt társelnöke

Bár Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke visszalépésekor arra kérte az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket is, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a második fordulóban, pártja a Facebookon közzétett posztjában már nem buzdít arra, hogy szimpatizánsaik a hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazzanak az előválasztás második fordulójában.

A dolog pikantériáját nemcsak az adja, hogy Karácsony a Párbeszéd társelnöke, de ők adtak befogadó nyilatkozatot Márki-Zay Péter számára is, ami azt jelenti, hogy

Parlamentbe kerülés esetén a Mindenki Magyarország Mozgalom elnöke a Párbeszéd frakciójának lenne a tagja.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A Párbeszéd posztja – úgy tűnik – nehezen értelmezhető a híveik számára, többen is értetlenségüknek adtak hangot.

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nem álltok be MZP mögé. Amit meg mondani szeretnétek, azt inkább megtartjátok magatoknak a béke kedvéért

– írja az egyik hozzászóló.

Ez meg mi a szar?

– foglalta össze tömören véleményét egy másik kommentelő.

Reggel mi is arról számoltunk be, a Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd nem a leendő Párbeszéd-frakciótagra, hanem a DK-s Dobrev Klárára szavazott az előválasztás második fordulójában.

A Párbeszéd szóvivője leszavazott Dobrevre az előválasztáson, Márki-Zaynak keményen odaszúrt

Barabás Richárd, a Párbeszéd - Karácsony Gergely pártjának - szóvivője vasárnap reggel maga számolt be arról közösségi oldalán, hogy Dobrev Klárát támogatta szavazatával az előválasztás második fordulójában. Emellett azt írta, számára Márki-Zay Péter az elmúlt héten "a totális megbízhatatlanságát bizonyította". Döntésének indoklása szerint "az új miniszterelnöknek sebeket kell begyógyítania, nem újabbakat feltépnie.

Karácsony Gergely korábban kijelentette, csak akkor lép vissza az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül, ha „elüti a villamos”, azonban pénteken mégis inkább a háttérbe vonulás mellett döntött Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely visszalép Márki-Zay Péter javára a második fordulóban

A Kossuth Lajos téren tartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter javára. Karácsony azt mondta, hogy könnyű szívvel fejezi be miniszterelnök-jelölti kampányát, mert egyébként sem akart eredetileg indulni a pozícióért és arra kéri az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket is, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a második fordulóban.