Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt - Akár többnapos sztrájk is jöhet

Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt - Akár többnapos sztrájk is jöhet

„Nincs szégyenkezni valónk, büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak a gyermekeinknek, hogyan kell kiállni a közös ügyekért” 

- nyilatkozta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, a kora délutáni sajtótájékoztatón, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) együtt tartottak. 

A két szakszervezet elnöke arról beszélt a sajtó előtt, hogy több mint 20 ezren vettek részt a mai kétórás munkabeszüntetésen, de a pontos adatokkal csak később tudnak szolgálni. Elmondták, hogy több helyen is megfenyegették a tanárokat. Volt olyan intézmény, ahová egy teljes delegáció vonult ki a tankerületi központtól, hogy megfenyegessék a sztrájkra készülő pedagógusokat.

Szabó Zsuzsa hozzátette, hogy semmi mást nem tettek, mint megfeleltek az emberi erőforrások miniszterének, Kásler Miklós elvárásainak, aki december 23-ai karácsonyi, pedagógusoknak szóló köszöntésében azt mondta, hogy egy jó pedagógus az nemcsak tanár, hanem példakép is, aki megmutatja a gyermekeinknek, hogyan kell kiállniuk önmagukért és küzdeni másokért."

„A pedagógusok ennek feleltek meg a mai 2 órás sztrájkkal, ami csak figyelmeztetés volt, hiszen az igazi március 16-tól kezdődik."

Elmondta, hogy a pedagógussztrájkkal nemcsak magukért, de a gyerekekért is kiálltak.

„Nem lesz a gyerekeknek jövője, és nem lesz ennek a társadalomnak holnapja, mert ha a diákok nem kapnak minőségi oktatást, akkor nem lesz belőlük minőségi munkaerő."

Nagy Erzsébet a PDSZ részéről arról beszélt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogszerűtlennek minősítette a sztrájkot. Azonban sztrájk végeztéig nem adott be fellebbezést a minisztérium a bíróságnak, és mivel a sztrájk megvalósult, így azt követően a másodfok nyilvánvaló nem fog ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen az okafogyott, hogy mi van a még elégséges szolgáltatással. 

Meg kell jegyezni azonban, hogy a jogi eljárás nem sztrájk jogszerűségéről szólt, hanem a még elégséges szolgáltatásról. 

A minisztérium ellenajánlata nem volt elégséges. Olyan feltételeket szabtak volna meg, amely lehetetlenné tette volna a sztrájkot. Így tehát, „ahelyett, hogy megegyeztek volna a szakszervezetekkel, inkább feszültséget gerjesztettek, veszélyeztették a sztrájk megvalósítását" - tette hozzá Nagy Erzsébet. 

Rendben zajlott a pedagógusokkal szolidáris autósok demonstrációja a fővárosban

Több száz autós demonstrált a fővárosban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a béremelésért sztrájkoló a pedagógusok mellett. A Magyar Szakszervezeti Szövetség által szervezett demonstráción az autók a Hősök tere - Andrássy út - Károly körút - Erzsébet híd - Attila út - Alagút utca - Fő utca - Bem rakpart - Margit híd - Szent István körút - Váci út - Lehel út - Dózsa György út - Hősök tere útvonalán közlekednek.

A kormány szerint az ellenzék a hibás

„A választás közeledtével már megint az a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat, amely kormányzása alatt elvett a pedagógusoktól egyhavi bért, több száz vidéki iskolát zárt be, utcára tett több ezer pedagógust és megalázóan alacsony bérért dolgoztatta őket”

- írta közleményében a Fidesz.

.

„A demokrácia ünnepe a mai"

Szabó Zsuzsa az Alfahírnek elmondta, hogy a hétfői a sztrájk a pedagógusok részéről arról is szólt, hogy megmutassák, hogy néz ki ma Magyarországon a sztrájkjog gyakorlása és a demokrácia.

„Végre talán a társadalomnak is felnyílik a szeme”

Kiemelte, hogy hiába kongatták meg a szakszervezetek a vészharangot nem történt semmi változás miközben a bérrendezés hiánya miatt egyre nagyobb mértékű lett a tanárhiány. Kaptak egy ígéretet, hogy majd 2023-ban talán rendezik a helyzetüket, de ide az már kevés, mihamarabb megoldást kell találni. 

Hozzátette, hogy ha nincs megállapodás a következő hetekben, akkor március 16-án egész napos munkabeszüntetést tartanak, amely akár több napon keresztül is elhúzódhat. 

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Szakszervezetek: A fenyegetések ellenére is rengeteg pedagógus sztrájkolt

Hétfőn reggel több iskolában is elmaradtak az első órák azok után, hogy a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kétórás munkabeszüntetéssel sztrájkolt. A szakszervezetek már hónapok óta tárgyaltak a kormánnyal, de egyelőre kevés sikerrel, ezért döntöttek a munkabeszüntetés mellett. Három fontos követelésük van: