Dudás Róbert: Azonnali áfacsökkentésre van szükség, különben nagy baj lesz!

Dudás Róbert
Dudás Róbert
Béli Balázs / Alfahír

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke és az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje Heves 2-es választókerületében online sajtótájékoztatót tartott "Azonnali áfacsökkentést, különben baj lesz!" címmel, ahol három olyan területet emelt ki, amely áfacsökkentést igényel, de ma ebből kettőt leszavazott a Fidesz, az üzemanyag esetében pedig korábban már három alkalommal megtette ezt.

A Jobbik politikusa elmondta, hogy az üzemanyagok áfatartalmát, illetve jövedéki adóját csökkenteni kell, mert nem elvárható az emberektől, hogy ilyen munkabérekkel ilyen magas üzemanyagárak mellett tudjanak dolgozni és élni a mindennapjaikat. Az első javaslatot az ügyben már négy hónapja megtette a miniszterelnöknek, miszerint fagyasszák be az árakat, de csak addig, amíg kidolgozzák annak lehetőségét, hogy csökkentsék az adótartalmát. Ez nem történt meg, újabb 3 hónappal meghosszabbították az árak befagyasztását május 15-ig, ha adót akartak volna csökkenteni, akkor már megtették volna.

A kormány az Európai Bizottságra mutogatott, hogy miért nem tud áfát csökkenteni, de ez nem igaz, mert a lengyelek is megtették ezt, és ezzel jelentős árcsökkenést értek el.

Tipikus fideszes kormányzati intézkedés az árbefagyasztás, hiszen úgy ad, hogy csak látszatintézkedést tesz és nem az államkasszát terheli a kiadás, hanem a benzinkutasokat

- emelte ki a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Független Benzinkutak Szövetsége ugyanazt javasolja, amelyet Dudás Róbert már négy hónappal ezelőtt javasolt: áfát kell csökkenteni, különben az ország kétezer kútjából akár hétszáz is heteken belül bezárhat, nagyon nagy baj lehet.

Az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentéséről azt mondta a Fidesz a Gazdasági bizottság ülésén a jobbikos politikusnak, hogy nincs itt az ideje. 

Hát akkor mikor van itt az ideje? A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 7,4 százalékos az infláció, de ha kimegyünk az utcára az emberek közé, akkor nem 7,4 százalékot fognak mondani, hanem húsz, huszonöt, harminc vagy akár negyven százalékot

- érzékeltette a helyzet súlyosságát Dudás Róbert.

Végezetül a tűzifa áfajának a csökkentését sem látja relevánsnak a kormány, ezért ezt a javaslatot is leszavazták, miközben évről évre egyre nehezebben tudják a tűzifát megvenni vidéken. A bizottsági ülésen elmondta ezzel kapcsolatban Dudás Róbert, hogy az önkormányzatok kénytelenek már szelektálni azon emberek között, akik rászorulnak, mert nem kapnak elég fát a szociális tűzifaprogram keretében. Az Egységben Magyarországért programjában benne vannak a megfelelő intézkedések a fideszes látszatintézkedésekkel szemben, amelyeket április 3-a után be fognak vezetni, hogy segítsenek a társadalom minden rétegén.