Drónügy: nyílt levélben követeli az ellenzék, hogy azonnal hívják össze a Honvédelmi és rendészet bizottságot

drón, zágráb
Fotó: Twitter

Mint arról beszámoltunk, nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor több mint egy hete, Zágrábban éjjel, egy kollégium közelében lezuhant egy 6 tonnás, TU-141-es pilóta nélküli hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép, ami Magyarországon is átrepült, mintegy 40 percet töltve a magyar légtérben. Az első vizsgálatok szerint a szovjet gyártmányú repülőgépeken használt légibomba maradványait találták meg a roncsok között, azt ugyanakkor nem tudni, melyik fél küldte fel az égre. Az viszont sokakban felmerült az eset kapcsán, vajon képes-e a magyar honvédelem megvédeni Magyarországot.

Még a magyar légtérben volt a bombát szállító drón, amikor az oroszok már átírták róla a Wikipédiát

Ukrajnában nemcsak egy véres és brutális, hanem egy kommunikációs háború is zajlik - és a szembenálló felek igyekeznek az online térben (is) mindent megtenni, minden eszközt kihasználni a másik ellen a győzelem érdekében. Jó példa erre a Horvátországban lezuhant szovjet típusú katonai drón esete.

Erre a kérdésre várják a választ a Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai is. 

Vadai Ágnes (DK), Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László (Jobbik), a Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai nyílt levélben szólították fel Kövér Lászlót, hogy utasítsa Kósa Lajos bizottsági elnököt a Honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívására, miután Kósa Lajos a meghirdetett kezdés előtt kevesebb mint 24 órával magyarázat nélkül lemondta az ülést, ahol a lezuhant katonai felderítődrón ügyét tárgyalta volna a bizottság.

Kósa Lajos az utolsó pillanatban inkább lemondta a bizottsági ülést, ahol a lezuhant drón kapcsán kérdezhették volna

Az Egységben Magyarországért nehezményezi, hogy Kósa Lajos az utolsó pillanatban lemondta a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság pénteki ülését. Mint írják közleményükben, lassan egy hét telt el úgy, hogy sem a honvédelmi minisztertől, sem pedig az Orbán-kormány más tagjától nem kaptunk megnyugtató választ arra, hogy mit keresett múlt csütörtökön éjjel 40 percet a magyar légtérben egy robbanószerkezettel ellátott katonai felderítődrón.

Az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak címzett nyílt levelükben azt írják: "Ön az elmúlt években minden alkalommal azért vette el önkényesen tőlünk a szót, azért büntetett meg bennünket jogellenesen, mert ez szolgálta ön szerint a Ház tekintélyét és méltóságát. Ugyanakkor van itt egy probléma, ami valóban érinti az Országgyűlés tekintélyét.

Több mint egy hete történt az a példa nélküli  incidens, amely során egy Tu-141 szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép behatolt a magyar légtérbe és ott 40 percen keresztül haladt. Ez a 6 tonnás drón végül Zágráb lakott területén zuhant le. Több mint egy hete azonban a magyar hatóságok azon kívül, hogy észlelték, nyomon követték és ellenőrzés alatt tartották az állítólag robbanószerkezettel is felszerelt eszközt, semmilyen tájékoztatást nem adnak a magyar állampolgároknak. Több alkalommal kezdeményeztük az illetékes Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását, ám a bizottság elnöke vagy nem hívta össze a bizottsági ülést vagy ha összehívta, akkor azt kevesebb, mint 24 órával az ülés kezdete előtt indoklás nélkül lemondta".

Hangsúlyozták, Oroszország Ukrajna elleni agressziója veszélyt jelent hazánkra.

"Egy ilyen incidensről való hiteles és folyamatos tájékoztatás a magyar állampolgárok biztonságérzetét javítaná. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke folyamatosan elszaboltálja az üléseket. Joggal vetődik fel, hogy ezt azért teszi, mert a jelenlegi kormány valamit el akar titkolni a magyar polgárok elől és ennek érdekében nem engedik, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága tájékoztatást kapjon".

"Ez veszélyes! Veszélyes a magyarok biztonságára, de veszélyt jelent az Országgyűlés tekintélyére is. Önnek házelnökként nem az a fő feladata, hogy büntessen, hanem hogy a Ház tekintélyét védje. Felszólítjuk Önt, hogy utasítsa Kósa Lajos bizottsági elnököt, hogy haladéktalanul hívja össze a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülését és gondoskodjon arról, hogy a kormány valamennyi illetékese legyen jelen és tájékoztassa a bizottságot a több, mint egy hete történt drón-ügyről!" - zárul a három ellenzéki politikus levele.