28 tábla csokit rabolt torkos Krisztián

A 25 esztendős K. Krisztián tavaly októberben éhezett meg, ezért betért egy kecskeméti élelmiszerboltban és a kabátja bélésébe rejtett 28 tábla csokoládét, majd az édességekkel fizetés nélkül akart távozni.

Ezt viszont a bolt eladói nem annyira díjazták, egy szabadnapos alkalmazott megpróbálta visszatartani de az édesszájú Krisztiánt, de az nemes egyszerűséggel félrelökte, majd meglépett a zsákmánnyal.

A bolt vezetője menekülés közben utolérte a 25 éves helyi lakost és az eltulajdonított termékek visszaadására szólította fel, azonban a férfi megöléssel fenyegette meg a nőt és a 28 tábla csokoládéval együtt elfutott.

A kecskeméti járőrök a megadott személyleírásnak köszönhetően a bejelentést követő öt percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök K. Krisztián ruházatának átvizsgálása során hiánytalanul megtalálták az ellopott termékeket.

A rendőrkapitányság munkatársai a 25 éves férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 7-én elrendelt. K. Krisztiánt rablással vádolják, hamarosan bíróság elé állítják.