Lássunk egy nyilvánvaló helyzetet, amelyről mindenki azonnal megállapíthatja, hogy korrupció történik. A rendőr megállítja az autóst, hogy mulasztásáért büntetést szabjon ki rá. Elmulasztott megállás egy STOP táblánál, sebesség túllépés, piros lámpa. Néhány példa a közlekedés világából. A büntetés 10000 forint lenne. A megállított autós csak 5000 forintot szeretne fizetni, de ezt hivatalosan nem teheti meg. Ebben a pillanatban alakul ki a korrupciós szituáció. Nagyítsuk fel a most következő cselekményt.
A megállított autós annyit mond, hogy neki csak 5000 forintja van. A rendőrben ez beindít egy gondolat folyamatot, annak fényében, hogy milyen ember. Ha ő egy rossz ember, akkor ezt a mondatot úgy értelmezi, hogy az autós neki adja a pénzt, ő pedig eltekint a hivatalos felelősségre vonástól. Neki az amúgy is papírmunka, az autós bűnhődik, hiszen tulajdonképpen fizet, igaz nem annyit, amennyit az ország törvényei előírnak. Amennyiben viszont jó ember, akkor tudomásul veszi, hogy az autós nem tudja kifizetni az összeget, kiállít egy csekket, átadja, és elvégzi az ezzel járó további munkáját, amiért majd a fizetését megkapja.
A fenti jelenetnek tehát két kimenete lehet, annak függvényében, hogy milyen az ember (a rendőr) belső attitűdje. Viszont talán azt is észrevehetjük, hogy a korrupció nevű útjelző tábla már ott volt benne a jelenet kialakulásakor is. Önuralma és orientációja révén azonban a helyes utat választotta. A rossz, ez esetben a korrupcióra való hajlam, tehát benne van az emberben, amin a tudatossággal és a jóra való orientációval felül kell emelkedni.
Azonban nem minden helyzet ilyen egyértelmű. Mi a helyzet az ajándékkal? A kedves gesztussal? Egy mosollyal? Tulajdonképpen ezek az 5000 forintos ajánlatok. Ezek éppen olyan felajánlások, mint az autós ötezrese, csak más kontextusban működnek, más értéket képviselnek. Egy cég vezetője a beszállítótól kap egy ajándékot, mondjuk karácsonyra. A futball játékos barátian fog kezet, és veregeti hátba az ellenfél játékosát. Egy szép nő kedvesen mosolyog a biztonsági őrre, mikor a boltban már zárni kellene az ajtót. Ezek mind-mind korrupciós szituációk, döntési helyzetek, ahol dönteni kell a helyes irány és a korrumpált irány között.
Korruptnak mondanánk a cégvezetőt, aki a beszállítójától karácsonyra kap egy üveg konyakot? Pedig az. Korruptnak mondanánk a futballistát, aki az ellenféllel a meccs előtt kedélyesen parolázik? Pedig az. Korruptnak mondanánk az örző-védőt, mert zárás után beengedi a vevőt, egy kedves mosolyért? Pedig az.
A társadalom tehát része a korrupciónak. Egyszer veszi, egyszer adja, de a korrupcióhoz két ember kell. A korrupcióért nem tehető felelőssé csak az, aki veszi. Valakinek kísértenie kell.
Hogyan lehet ezzel akkor bármit is kezdeni? Tulajdonképpen nagyon egyszerű a helyzetre adott magyarázat. El kell fogadni a helyzetet, amiben a korrupciós szituáció amúgy feléledhetne. A korrupciót ugyanis láthatóan akkor alkalmazzuk, mikor meg akarunk oldani egy feladatot. A beszállító szeretne továbbra is beszállítani. A focista szeretne nyerni. Valaki pedig csak el akarja intézni a bevásárlást.
A szabályok betartása tehát a helyes út. A jó szabályok a jó irányba orientálnak. A helyzetek reális elfogadása, a reális helyzetfelismerés sokat segíthet abban, hogy ne akarjuk önkéntelenül is, a rossz utat, a korrupció útját választani. A törvényileg meghatározott utat kell járni, a szabályok útján kell haladni, mert végső soron éppen ennek az útnak a kikerülését jelenti a korrupció. Hogy maradjunk válaszok nélkül, ne küldjön a beszállító ajándékot, a futballista ne bájologjon az ellenféllel, a szép nők ne azért mosolyogjanak a biztonsági őrökre, hogy az zárás után is beengedje őket. Fogadják el a helyzetet. Az újévben is versenyezni kell a beszállítói jogokért, az ellenfél mérges és dühös és ez ad neki erőt, ezzel kell a pályán versenyezni vagy éppen a bolt bezárt, legközelebb időben kell odaérni.
Miért jogos tehát az elvárás, hogy a korrupciót a legmagasabb szinteken kell megakadályozni?
Látható, hogy a rossz ott van az emberben, amin uralkodnia kell. Minden embernek ezt kell tennie. Ez az önuralom, ez a tudatosság az, ami tulajdonképpen a jóságot jelenti. Ideális állapot lenne, ha minden ember csak magával törődne, és csak arra koncentrálna, hogy ő a lehető legtudatosabb legyen, és ez által a legjobb magatartású. Sokan vannak, akik ezt képesek megtenni, de a legtöbb ember viszonyban látja magát és ebben a viszonyban él. Követ valakit, valakihez vagy éppen valamihez méri magát. Ilyen viszonypont például a törvény. A törvény mindenkire vonatkozik. (Akire nem vonatkozik, arra más törvény vonatkozik, amit a törvény többnyire rögzít.) Jogos tehát az a felvetés, amikor azt látjuk, hogy valaki megtehet valamit (többnyire törvénytelent), amit mi nem, pedig elvileg ugyanaz a törvény vonatkozik mindkettőnkre. Ilyen körülmények között megérhető, hogy nem tartható sokáig a belső fegyelem, és a rosszaságot uraló hatalom nem szab többé gátat azon gondolatoknak és cselekedeteknek, melyek addig egy tudatosság által vissza lettek tartva.
Különösen fájó ez, ha olyan ember helyezi magát a belső (és külső) törvények fölé, akibe a bizalmunkat helyeztük. Akit a bizalmunk okán akár magunk fölé is emeltünk. Akit valami magasztos üggyel bíztunk meg, amit elárul a magatartásával. Ekkor talán még a legszilárdabbak is megremegnek, és úgy érzik, hogy nincs már értelme uralkodni tovább a belső rosszon. (Ez persze továbbra sem fenyegeti azon csekélyszámú autonóm személyt, akik szilárdan állnak, mert magukat nem a földi törvényekhez és nem létező személyekhez mérik – hanem, például Istenhez és Isten országának törvényeihez.)
Miért különösen kirívó tehát, ha egy politikus korrupt?
A politikus, ugyan nem a legmagasabban kvalifikált személy, a társadalom működéséért felelős kitüntetett személy. Feladata, hogy a rábízott munkát, képességeinek megfelelően a legjobban hajtsa végre. Ebbe belefoglaltatik, hogy a társadalomért felelős elöljáró, akibe ember tömegeknek kellene bíznia, és előttük példával kellene járnia. A leguraltabbnak, a legtudatosabbnak kellene lennie, aki ezzel a tudatossággal és önuralommal elsősorban az emberben található rosszon, a legmagasabb szinten képes uralkodni. Hangsúlyozzuk ki, hogy a korrupció csak egy ezek közül. Ezzel az attitűddel, ezzel a magatartásával hat a reá tekintőkre, az őt követőkre, azokra, akiket fentebb említettünk, akik magukat viszonyban látják, akiknek az életét meghatározza, hogy miként viselkedik az, akit maguk fölé emeltek illetve, aki valamilyen módon föléjük került. A legelfogultabb – negatív irányban – társadalmi szereplőt is elbizonytalanítja, ha egy olyan szilárd ember kerül fölé, aki a fenti értelemben szilárdan ellenáll a rossz kísértésének.
Emberek vagyunk, ezért természetes, hogy hibázunk, de hibázhatunk is. Viszont csak az a hozzáállás fogadható el, amely arra törekszik, hogy soha ne hibázzunk. És ezt nem a törvény kijátszására kell érteni. Tehát nem magasztalhatjuk fel a legjobb csirkefogót, annak ügyessége miatt, ahogy a törvényt kijátssza. Azt kell magasztalni, aki mindent megtesz, hogy a belső rosszaságot elnyomja, és e közbeni igyekezetében hibát vét. Mondjuk a jóhiszeműség által. Ahogy azt egyébként a jogban is értelmezik. Persze itt is fel kell ismerni, hogy valaki valóban jóhiszemű volt-e, vagy csak mentségül akarja felhasználni ezt a kiutat. Ezt már egy magasabb rátekintésből kell eldönteni, amit egy olyan ember esetében, aki híres a zsiványságról nehezebben hihetünk, mint egy olyan esetében, akiről tudhatjuk, hogy „nem olyan” ember.
Röviden tehát a társadalom hierarchikus rendszerében fölénk került társadalomért felelős vezető rosszasága különösen romboló hatású. Tulajdonképpen árulás. Árulás a reá bízott társadalom jövőjével szemben. Ez az oka, hogy a korrupció, mint az egyik legszubtilisabban jelenlevő rossz, különösen káros, főleg ha azt egy vezető gyakorolja. A korrupció gyakorlatilag, a fentiek fényében a törvény, a szabály kijátszására irányul, amely tevékenység aláássa a rendet. A föntről lefelé mutató ilyen cselekedet pedig exponenciálisan hat és a legnagyobb árulás bármely szervezet elemi rendjét illetően.
Súlyos bűn, melynek terjedését úgy lehet a legkönnyebben megakadályozni, ha a legfelsőbb szintekről irtják ki. Súlyos bűn, melynek kiirtására legalább két megoldás lehetséges:
- Az ember felismeri a korrupciós szituációt és rendre jól dönt, konzekvensen elkerüli a korrupció útját.
- Aki az elsőre képtelen hosszútávon, azt el kell távolítani a társadalom irányításában betöltött pozíciójából.
Végezetül talán belátható, hogy ha a társadalomirányító pozíciók elosztása a fenti két gyakorlati tanács mentén teljesül, akkor kiküszöbölhető, hogy embereket politikai meggyőződésük miatt kelljen ilyen pozíciójukból eltávolítani. Ezzel nagy lépést tehetne az ország a felé, hogy a politika a ne a pozícióféltés politikája legyen, amely hamis törésvonal egy ország társadalomirányító munkájában, hanem szóljon a politika a nemzet sorskérdéseinek érdemi megvitatásáról, amelyet így nem befolyásol már a korrupció és a pozícióharc.
S.B.J.