A nap lúzere az MSZP-frakció: véletlenül megszavazták a tao-pénzek titkosítását

Ma döntött az Országgyűlés a kormány javaslatáról, amely szerint a jövőben adótitoknak minősül majd, melyik cég mennyi társaságiadó-kedvezményt juttat vissza a kormány vezetőinek sportcéljaira. Az elképzelést minden ellenzéki frakció elutasította. A szocialista vezérszónok, Burány Sándor a vitában azt mondta:

"a módosítás lényege, hogy a miniszterelnök kedvenc focicsapatát még több pénzzel tömhessék ki."

Időközben azonban a szocik felfedezhették magukban a hardcore Felcsút szurkolót. A törvénymódosítást ugyanis ezek után a

az egész MSZP-s képviselőcsoport megszavazta.

Az Országgyűlés 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el a javaslatot. A parlament honlapjának tanúsága szerint a szocialista képviselők

mindannyian az "igen" gombot nyomták meg.

Az MSZP frakciója a szavazás után közleményben kért elnézést a tévedésért.

A módosítás után a kedvezményezetteknek évente közzé kell tenniük az adókedvezmények és felajánlások teljes mértékét, de arról hallgathatnak, hogy honnan jött a pénz. Azt pedig csak a közintézményeknek és állami cégeknek kell majd teljes körűen közölniük, hogy mennyit ajánlottak fel, a magánvállalkozásoknak csak arról kell, hogy egy adott évben mennyi adókedvezményt és jóváírást kaptak. Vagyis a módosítás arra lesz jó, hogy

nem lehet majd megtudni: ki mennyit adakozott valamelyik kormányzati politikus kedvében járva.

 

Titok lesz, milyen cégek adtak pénzt a sportra, a kormány szerint így átláthatóbb

Hogy miért lesz ez jó és kinek? Azoknak a cégeknek, akik a társaságiadó-kedvezmény (tao) révén pénzt juttattak például a kormány vezetői által körberajongott focicsapatoknak. A módosítás után a kedvezményezetteknek évente közzé kell tenniük az adókedvezmények és felajánlások teljes mértékét, de arról hallgathatnak, hogy honnan jött a pénz.