A TEK-et is ráküldték az üzemanyaggal kereskedő sikkasztókra

Ibolya Tibor közleményében az áll: a megalapozott gyanú szerint a több teherautó-vezetőből és másokból álló csoport üzemanyag-szállító teherautókból tulajdonított el üzemanyagot rendszeresen, és olyan mennyiségben, hogy abból két "magánbenzinkutat" tartottak fenn.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség még szerdán összehangolt akciót hajtott végre a Terrorelhárítási Központ speciális műveleti egységével, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága munkatársainak támogatásával. Tetten érték az egyik üzemanyag-szállító teherautó vezetőjét, aki ahelyett, hogy a rábízott üzemanyagot a rendeltetési helyére vitte volna, egy Budapest területén lévő faipari telepre szállította. Itt egy társával együtt a gázolajból 150 litert próbált meg lefejteni.

Az ügyészek a két "magánbenzinkútnál" és három másik helyszínen is házkutatást tartottak, több bizonyítékot lefoglaltak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség öt embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.