Alig fog látszani a nettó béreken az adócsökkentés?

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, noha támogatták a kormány adó- és járulékcsökkentő csomagját, keveslik az abban foglaltakat. Szerinte legalább 20-30 százalék közötti járulékcsökkentés kellene ahhoz, hogy annak tartós hatása a munkabérekben is megjelenjen.

A politikus szerint a társasági adó csökkentése csak "kozmetikai jellegű" könnyítés a kisvállalkozóknak, a multinacionális cégek viszont "horrorisztikus" kedvezményben részesülnek. A kormány a multik paradicsomává teszik az országot - jelentette ki Z. Kárpát Dániel. Hozzátette: a Jobbik a multik számára nyújtott adókedvezményeket bérrendezésre csoportosítaná át.

Z. Kárpát Dániel emellett a több mint 70 stratégiai partnerrel kötött megállapodás újratárgyalását sürgette a bérfelzárkóztatás érdekében. Jelezte azt is, hogy az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának csökkentése szükséges lenne a demográfiai fordulathoz és egy kétszintű nyugdíjemeléssel érne fel.