Államfőválasztás és népszavazás kezdődött Bulgáriában

A végleges eredményekre csak kedden lehet számítani.
    
Közvélemény-kutatások szerint a 21 jelölt egyike sem fog abszolút többséget szerezni az első fordulóban, így a választást a november 13-i második forduló dönti majd el, amikor a legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül ki győztesen a versenyből.
    
A legesélyesebb jelöltnek a jobbközép kormánypárt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) politikusát, Cecka Cacseva jelenlegi parlamenti elnököt tartják. Amennyiben megválasztják, Cacseva lesz az első női politikus az államfői tisztségben. 
    
A közvélemény-kutatók szerint legfőbb kihívója az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt támogatásával induló független jelölt, Rumen Radev tábornok, akinek mintegy 22-23 százalékos támogatottsága a felmérések szerint 4-5 százalékkal marad el Cacseváétól.
 
    
Cacsevától a jelenlegi, európai irányultságú külpolitika folytatása várható, míg ellenfele - az európai elköteleződés fenntartása mellett - az Oroszországgal való kapcsolatok szorosabbra fűzését ígérte, s az Oroszországgal szemben a krími beavatkozás miatt hozott európai szankciók feloldása mellett érvel. Cacseva választási szereplését egyben a kormánypárttal szembeni választói elégedettség mutatójának is tartják. Bojko Boriszov kormányfő kijelentette, hogy ha a GERB jelöltje nem az első helyen végez az első fordulóban, akkor kormánya lemond.
    
A választás eredménye azt is eldönti, hogy a januárban kezdődő soros európai uniós elnökség alatt ki tölti majd be az államfői tisztséget.
    
A választáson való részvétel - Bulgária történetében most először - kötelező a 6,8 millió választópolgár számára.
    
Az elnökválasztással egyidejűleg népszavazást is tartanak, ennek tárgya a választójog reformja és a pártok költségvetési támogatásának csökkentése.