Ander: Nem lehet a tanárokat, tanítókat egyfajta közhasznú übermenschnek, supermannek tekinteni

Ander: Nem lehet a tanárokat, tanítókat egyfajta közhasznú übermenschnek, supermannek tekinteni

A PSZ-t és a Jobbikot sem érte meglepetésként Pintér Sándor és a kormány álláspontja az oktatásról, miután a belügyér az ellenzékkel egyeztetett.

A mai napon sor került Pintér Sándor belügyminiszter és az ellenzéki pártok közti egyeztetésre a közoktatásról és a tanárok helyzetéről. Az Orbán-kormány tanárokhoz fűződő viszonyát jól szemlélteti, hogy bár meghívták őket a beszélgetésre, éppen csak az nem történt, vagyis beszélgetés. Merthogy a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteinek tagjai nem szólalhattak fel.

Gosztonyi Péter, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az egyeztetés utáni élő videós bejelentkezésben elmondta, nem érte őket meglepetés.

"Ugyan szakértőként jelen lehettünk, de hozzászólási jogot nem kaptunk"

- fogalmazott, hozzátéve, hogy csak az országgyűlési képviselők mondhatták el a véleményüket. Megjegyezte, a kormánypárti képviselők és szakértők több szót kaptak, ami szintén nem lepte meg őket. Kiemelte, a kormány láthatóan nem hajlandó engedi a státusztörvényből.

Gosztonyi arról is beszélt, hogy elhangoztak olyan statisztikai adatok, amelyek fele tulajdonképpen csak adatok összemosása, semmi valóságalappal.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke Pintér Sándornak arra a“büszke kijelentésére” válaszul, hogy több mint 50 módosító javaslatot kaptak, amiből körülbelül 34-et befogadtak, azt mondta:

"Arra büszkék, hogy nem eltörik az oktatásban dolgozók lábát, csak szimplán kificamítják a bokájukat. Ez nem egy elfogadható ajánlat".

"A Jobbik-Konzervatívok részéről engem sem ért meglepetés, viszont végtelenül elszomorító ez az egész történés, ami a státusztörvény körül kerekedett, hiszen a magyar nemzet jövőjéről van szó"

- értékelt Ander Balázs oktatáspolitikus.

A jobbikos országgyűlési képviselő megerősítette, versenyképességünk aranyfedezete a fiataljaink tudásában rejlik, ezt a tudást azonban valahogyan elő kellene állítani - világított rá, hozzáfűzve: ezt modern, 21. századi körülményeknek megfelelő iskolákban, ahol erkölcsileg és anyagilag is megbecsült pedagógusok, valamint olyan segítő szakemberek vannak, akik most hiányoznak.

Ander kiemelte azt is, hogy a munkaleterheltség kapcsán élesen ellentétes álláspontok rajzolódnak ki a Jobbik és a belügyminiszter részéről.

"Nem lehet a tanárokat, tanítókat egyfajta közhasznú übermenschnek, supermannek tekinteni, aki mindent csináljon: tanítson, integráljon, foglalkozzon minden tekintetben a diákokkal

- húzta alá véleményét a konzervatív képviselő, hangsúlyozva, hogy hiányoznak az iskolapszichológusok, szociális munkások és általában a mentálhigiénés szakemberek is, pedig égető szükség lenne rájuk.

Ander Balázs arra is figyelmeztetett, hogy egyre kevesebbet jelentkeznek erre a pályára, különösen például a kémia- és fizikatanárok esetében.

"Így gazdasági fejlődésről ábrándozni, meg arról, hogy 2030-ra majd Európa egyik legélhetőbb országává válunk, ez csupán politikusi handabanda"

- fogalmazta meg bírálatát a kormánnyal szemben a Jobbik oktatáspolitikusa.

Nézze meg az N1TV helyszíni riportját!

Címlapkép: Ander Balázs (Béli Balázs/Alfahír)