- A budapesti EU-képviseleten megrendezett kerekasztal-beszélgetésen, ahol Ön is részt vett, Németh Zsolt (Fidesz) azt mondta, hogy a nyugati politikusok gyakran kioktató hangnemben beszélnek a demokráciáról a keleti blokkból való politikusokkal. Ausztria mindig összekötő elemként szolgált a Kelet és a Nyugat között, Ön pedig jelenleg egy olyan kutatóintézetet vezet, amely az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szovjetunió utódállamait és a balkáni országokat kutatja. Mire tudja visszavezetni a Kelet és a Nyugat közti hatalmas különbségeket? Hol találhatja meg a helyét Közép-Európa?
- Az egykori Kelet és az egykori Nyugat közti különbségek, a történelem terheiből adódnak. Biztosan a párbeszéd-folyamatok hiánya is vezet ahhoz, hogy még mindig megvannak ezek a különbségek. Ugyanakkor, olykor a politikai képviselők sokkal inkább különböznek, mint mások, akik a társadalmi élet és a kultúra közegében találták meg a helyüket. Közép-Európának, mint ahogyan maga a szó is mutatja, középen van a helye. Ez a hely a valóságban is létezik, az agresszív vitákat azonban nem kell annyira komolyan venni.
- A magyar politikusok közül kikkel dolgozott együtt szorosan?
- Magyar politikusok egész sorával dolgoztam együtt. A rendszerváltás előtt Glatz Ferenc miniszterrel és az államtitkárával, Manherz Károllyal, később pedig az összes, a felsőoktatásért felelős miniszterrel, illetve Antall József miniszterelnökkel. Politikusi tevékenységének kezdetén - a Fidesz megalapításakor - Orbán Viktorral is dolgoztam.
- Milyennek látja az osztrák-magyar kapcsolatokat?
- Az osztrák-magyar kapcsolatok nem csak történelmileg nagyon szorosak, hanem szükségesek is. Csak az állandó párbeszéd fenntartásával erősíthetjük. Így tudjuk az esetleges kölcsönös megnemértést is tisztázni.
- Orbán és Merkel, a migrációs válság kapcsán, egymás ellenpólusaként pozicionálják magukat. Mi a megoldás? A „Wir schaffen das?”, vagy a kerítés a határon? Esetleg található középút ebben a kérdésben is?
- Orbán Viktornak biztosan igaza van abban, hogy a határokat ellenőrizni kell. Európai alapállásunkból azonban adódik a kötelezettség is, hogy a menekülteknek segítsünk és őket felvegyük. Mindazonáltal jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ki jön hozzánk. Itt nem a visszatoloncolás a lényeg, hanem megoldást találni a szükséghelyzetben lévő embereknek; ezt a helyzetét megoldani.
- A Jobbik elnöke, Vona Gábor meghirdette a néppártosodás útját. Vannak ilyen folyamatra sikerpéldák (mint a szerb miniszterelnök, Vucic vagy a volt olasz parlamenti elnök, Fini), de kudarcok is (az FPÖ-ből leszakadt liberálisabb pártok, mint a LIF vagy a BZÖ 2-3 választási ciklus után kiesett a parlamentből).
- A Jobbikra is ugyanaz vonatkozik, mint az összes többire. Csak beszélgetések során lehet megállapítani, hogy vannak-e közös álláspontok és, hogy miben különbözünk. Ez azonban a vélemények kinyilvánítását, és a kommunikációba való bekapcsolódást feltételezi elő. Nem azért, hogy a különbségeket elmossuk, hanem, hogy tisztázzuk.
- A Jobbiknak és az LMP-nek is kihívást jelent, hogy egy párt-közeli értelmiségi kört hozzon létre. Egyrészt, mert a Fidesz, mint nagy kormánypárt, a jobbközép értelmiség jelentős részét magához vonzza, hanem azért is, mert a balliberális értelmiség se nem menne a Jobbikhoz, se nem bocsájtja meg az LMP-nek, hogy önálló pártként, a magát „demokratikus ellenzék”-nek nevező, balliberális összefogástól távolt tartva, saját erőből maradt bent a parlamentben. Most, a parlament kulturális bizottságát vezető, jobbikos Dúró Dóra és a korábbi LMP-pártelnök, Schiffer András is főként azon dolgoznak, hogy értelmiségieket, a politikai palettán kívülről érkező, szakértelmiségi lehetséges parlamenti képviselőket, gyűjtsenek maguk köré. Ön korábban egy hasonló szituációt tudott mesterien megoldani, a bécsi ÖVP elnökeként, a vörös ellenszéllel szemben és sok, különböző szakterületen tevékenykedő értelmiségit tudott a bécsi ÖVP számára megnyerni, akik hosszabb-rövidebb ideig a politikai élet aktív szereplői voltak. Mi volt a siker receptje?
- A sikerem receptje Bécsben az volt, hogy párbeszédet folytattam értelmiségiekkel és művészekkel, hogy utakat keressek , hogy hol van kölcsönös megértés, illetve, hogy hol lehetséges támogatás. Ezt olyan kérdésekkel való identifikálódással lehet a legjobban megtenni, amelyek a kultúra, a sajtó és a politika számára egyaránt közérdekűek.
- A Jobbik szeretne egy EU-szintű népi kezdeményezést életre hívni, hogy egy európai béruniót hozzon létre, hiszen, ha ilyen nagy különbségek vannak az EU-n belül, akkor a kelet-európaiak nyugatra vándorolnak, ami szociális bombává változtatja a térséget. A bér-, illetve szociális unió kiút lehet?
- Az EU-nak nem csak gazdasági, hanem szociális unióvá is kell válnia. Egy bérunió belátható időn belül nem perspektíva, mivel ez előfeltételezi, hogy a tagállamok gazdasági és szociális kérdésekben tovább közelednek egymáshoz. Ez kétségtelenül egy cél, de máról holnapra nem lehetséges.
- Az Alpbach Fórum, amelynek Ön 2000 és 2012 között elnöke volt, egy tiroli faluban képzi a fiatal politikai kádereket. Hogy lehet felfedezni a politikai tehetségeket, fellépni a fiatalok körében dívó politikai érdektelenség ellen?
- Fiatalokat csak úgy lehet megnyerni, hogy beszélünk velük és lehetőségeket biztosítunk, hogy tevékenykedjenek. Ehhez nem elég, hogy egyszer beszéljünk, hanem ennek egy állandó folyamatnak kell lennie. A fiataloknak lehetőséget is kell adni, hogy politizáljanak, megtanulják a politikát, és kipróbálhassák magukat benne.
- Mik voltak a legszebb és a legszörnyűbb pillanatai a politikai pályafutásának?
- A legszebb pillanat számomra Ausztria EU-ba való belépése és a kommunizmus következményein való túllépés volt. A politikai életutam legszörnyűbb pillanataiban mindig megpróbáltam, hogy magamtól olyan tetteket hajtsak végre, amelyekkel túl tudok lépni az ilyen helyzeteken. Ez akkor lehetséges, ha teszünk érte.
- Jelenleg milyen projekteken dolgozik?
- Jelenleg azon dolgozom, hogy Ausztria és a szomszédos országok kapcsolata jobb legyen, mégpedig permanens, fenntartható módon. Ehhez tartozik a kölcsönös megértés, a különböző felfogások tisztázása, anélkül, hogy ez egy mindenben való azonosulást jelentene, és, mindenek előtt, egy kulturális megértést erősíteni. Ebben a Duna-Kezdeményezés egy különleges szerepet játszik, amely egy eszköz lehet a célhoz, hogy az államközi, interkulturális közeledés útjait megtaláljuk.