Mészáros Lőrinc és Szíjj László közös céggel készül 35 évre átvenni az állami autópályákat

Mészáros Lőrinc és Szíjj László közös céggel készül 35 évre átvenni az állami autópályákat

A két nagy sikerű üzletember, Mészáros Lőrinc és Szíjj László magántőkealapjaik révén 2023 elejétől vennék át az államtól az autópályák fenntartását és építését a következő 35 évre. Ezért most közös céget hoznak létre – szúrta ki a 444.hu a Gazdasági Versenyhivatalnak július 18-án beadott összefonódás-bejelentésben.

„A tranzakció eredményeként a KONZUM PE Magántőkealap, az OPUS New Way Magántőkealap, az OPUS Bridge Magántőkealap, valamint a THEMIS Magántőkealap, a CRONUS Magántőkealap, VIA Magántőkealap és a VESTA Magántőkealap a Magyar Állammal 2022. május 17-én, gyorsforgalmi úthálózat tervezése, építése, fejlesztése felújítása, karbantartása és üzemeltetése tárgyában kötött Koncessziós Szerződésből fakadó jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése céljából közös irányítású vállalkozás(csoporto)t hoznak létre, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan képes ellátni” – idézték a dokumentumban foglaltakat.

Az tehát már bizonyos, hogy a Mészároshoz tartozó Konzum PE, az Opus Bridge és az Opus New Way, valamint a Szíjj-féle tőkealapok, a Themis, a Cronus, a Via és a Vesta közös vezetésű vállalkozást hoznak létre. Az azonban egyelőre kérdéses, mi lesz a név, és hogy oszlanak meg a tulajdoni arányok. Ahogy például még igazgatóságot és vezérigazgatót is kell választani.

Ugyanakkor a portál emlékeztet, hogy ez egy viszonylag bevett formája az összefonódásnak, hiszen erre került sor akkor is, amikor 2011-ben a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Posta Zrt. együtt, közös konzorciumként pályázott és nyert a negyedik mobilszolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton. Az akkor életre hívott közös cég, az MPVI Zrt. viszont egy percet sem működött, mert nem vehette birtokba az elnyert frekvenciákat. Ez a veszély azonban nem áll fenn a két milliárdos közös vállalkozása esetében.

Meglepetés: Rogán bejelentette, Mészáros Lőrincékhez került a 35 évre szóló autópálya-koncesszió

A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre - jelentette be pénteken Rogán Antal...

Ahogyan azt korábban megírtuk, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter május elején bejelentette, a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre. Ennek értelmében 2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, és a koncesszió első tíz évében 265 kilométer hosszan sávbővítések is lesznek; továbbá az üzemeltetés-fenntartás a koncessziós időszak teljes 35 évében 1044 kilométer szakaszon valósul meg a szerződés szerint, és valamennyi útszakasz munkálatai a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokhoz tartozik.