Lukasenka ellenzéke sem szakítana Moszkvával

Lukasenka ellenzéke sem szakítana Moszkvával

A fehérorosz ellenzék nem akar szakítani Moszkvával - hangsúlyozta Marija Kalesznyikava, a Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik harcostársa kedden.

Oroszország fontos partner, az ellenzék érti és értékeli ezt

- írta Kalesznyikava Alekszej Venegyiktovnak, az Eho Moszkvi nevű orosz kormánykritikus rádióadó főszerkesztőjének. Leszögezte: a fehérorosz ellenzék azon a véleményen van, hogy a két ország közötti összes egyezményt be kell tartani.

Kalesznyikava rámutatott, hogy rendszeres a feszültség és a konfliktus Minszk és Moszkva között.

"Ez egyértelműen megmutatja, hogy a hivatalban lévő fehérorosz elnök nincs abban a helyzetben, hogy megbirkózzon a feladattal"

- írta a politikus Venegyiktovnak, aki a Telegram közösségi oldalon megosztotta a szöveget.

Belarusz és Fehéroroszország között egy az integrációjában megrekedt államszövetség van. Moszkvának geopolitikai érdeke, hogy Minszk orosz érdekszféra maradjon, Lukasenka a nyugati nyitás ellenére ezt biztosította eddig, de a szorosabb integrációra nemet mondott. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk az orosz segítségnyújtás lehetőségéről:

Moszkva szükség esetén kész segítséget nyújtani Lukasenkának

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi telefonbeszélgetés során biztosította Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőt, hogy Moszkva szükség esetén kész segítséget nyújtani számára - írta közleményében a Kreml. A Kreml azt állította, hogy Fehéroroszországra külső erők gyakorolnak nyomás. Ezt a narratívát erősíti Lukasenka is, amikor a NATO-ról beszél:

Koordinációs tanácsot alakít az ellenzék

Az ellenzék közben azt is bejelentette, hogy koordinációs tanácsot alkotva akarja kivezetni az országot a belpolitikai válságból.

A testületet, amelyben a civiltársadalom képviselői is részt vennének, még kedden megalakul - közölte a fehérorosz ellenzék egyik szóvivője a dpa német hírügynökséggel. A pontos időpont és a helyszín egyelőre nem ismert. A tanács célja a békés hatalomátadás biztosítása.

A testület létrehozását Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt javasolta. A Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja hétfőn egy videoüzenetben kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot. Mint mondta, Luksenka 26 éve hazugságokkal és félelemmel kormányozza az országot.

A belarusz ellenzéki jelölt egy tisztességes választásig vezetné az országot

Szvetlana Tyihanovszkaja, a belarusz ellenzék elnökjelöltje Litvániából küldött Youtube-üzenetében jelentette ki, hogy kész vagyok ebben az időszakban magamra venni a felelősséget nemzeti vezetőként. A hivatalos adatok alapján Tyihanovszkaja a szavazatok 10,1 százalékát szerezte csupán, de az ellenzék szerint elcsalták a választást.

A kormány oldaláról már voltak puhatolózások, hogy a tiltakozók követeléseinek eleget tegyenek. Uladzimir Karanyik egészségügy-miniszter nyílt levélben arról tájékoztatta a tut.by független hírportált, hogy a vezetés nyitott a párbeszédre.

Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter pedig uniós kollégáival egyeztetett a hazájában kialakult helyzetről. Az EU a választási csalások gyanúja és a békés tüntetők elleni brutális karhatalmi fellépés miatt célzott szankciókat tervez Lukasenka hatalmi apparátusával szemben.

Kedden is voltak tüntetések az állami üzemekben, igaz ezek száma alacsonyabb volt, mint az előző napokban. Értesülések szerint a dolgozókat megfélemlítették, hogy ne vegyenek részt a Lukasenka elleni megmozdulásokon, munkahelyük elveszítésével fenyegették őket. Az ellenzék segítséget ígért az egzisztenciájukat féltő sztrájkolóknak egy szolidaritási alapból.

(MTI nyomán)

Lukasenka az új alkotmány elfogadása után hajlandó lenne újra megméretni magát

Fehéroroszországban új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében, amelyet a Belarusz-24 televízió közvetített. Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok...