"Belgrád semmilyen ultimátumot nem fogad el"

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) úgy értesült, hogy Horvátország nem fogadta el azt a jelentést, amely a fejezet megnyitásához szükséges feltételek teljesítéséről szólt. Ezért ezt a pontot levették a munkacsoport pénteki napirendjéről, és a jövő héten ismét visszatérnek rá. Az EU soros elnökségét ellátó Hollandia képviselői úgy nyilatkoztak, egyetértés esetén a 23-as fejezetet június 20-án vagy 21-én nyithatják meg.
   
Horvátország vezetői az utóbbi napokban többször is kijelentették: mindaddig nem fognak hozzájárulni Szerbia európai uniós csatlakozásához, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket. A vitatott törvény szerint Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket ítélhetnek el, akik Boszniában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek rovására követtek el bűncselekményeket.
   
Az Európai Bizottság meg nem nevezett forrásaira hivatkozva az RTS arról számolt be, hogy a horvát követeléseknek nincs közvetlen közük a megnyitás előtt álló fejezethez, és nem lenne jó már a tárgyalások elején gátolni Szerbia csatlakozási folyamatát. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy tizenegy uniós tagországban léteznek a szerbiaihoz hasonló, bíróságokról szóló törvények, így nincs alapja a törvénymódosítási követelésnek.
   
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pénteken úgy fogalmazott: "Szerbia semmilyen ultimátumot nem fogad el". Hozzátette, hogy országa eddig is a saját érdekeit védte, és ezentúl is ezt fogja tenni.