12 ezer helyett csak 821 forint jutott a családoknak

Ez volt az utolsó szalmaszál?

Ahogy arról az Alfahír elsőként beszámolt, egyáltalán nem jelent 12 ezer forintos rezsicsökkentést a magyar családoknak az Orbán Viktor által bejelentett téli rezsicsökkentés.

Óriási a felháborodás: 12 ezer helyett csak 1600 forintos "rezsicsökkentés" jár lakásonként

Egyáltalán nem jár ugyanis mindenkinek a 12 ezer forintos "rezsicsökkentés".A kormány március elején jelentette be, hogy egyszeri juttatásként minden háztartás 12 ezer forintos visszatérítést kap, ezt pedig a következő gázszámláról vonják le.Jól hangzik a kampányajándék, kár, hogy nem mindenkire vonatkozik.

Portálunk először Tapolcán mutatta be, hogy a 12 ezer forint a valóságban jóval kevesebb. Ugyanis a vonatkozó kormányrendelet szerint a rezsicsökkentés a "20 m3/h alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 24 ezer forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik”, valamint „a 20 m3/h vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 120 000 forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik.”

Zalaegerszegen például beszéltünk egy olyan közös képviselővel, aki egy 146 lakásos társasházért felel. Nos,

az ő esetükben a rezsicsökkentés családonként/háztartásonként mindösszesen 821 forint.

Úgy tudjuk, meg is keresték Vigh Lászlót, a Fidesz zalaegerszegi országgyűlési képviselőjét a tömbházban lakók. A kormánypárti politikus meglepődve fogadta a hírt, és azt ígérte, utána fog nézni annak, mert szerinte nem ilyen döntés született.

Pedig, de.

A nekünk nyilatkozó közös képviselő pofára esésként jellemezte a történteket, főleg annak fényében, hogy a szomszédos utcában élők, akik egyéni gázórával rendelkeznek, megkapták a Nemzeti Közművektől a 12 ezres levelet. Mindenesetre a zalaegerszegi tömbház lakói elhitték az Orbán-kormánynak, hogy megkapják ezt a pénzt.

"A választásoktól való félelmében a kormány, mint egy fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodik az Erzsébet-utalvány mellé belengetett 12 000 forintos rezsicsökkentésbe. Ám amint Zalaegerszegen is kiderült, ez is csak egy ordas nagy átverés"

- fogalmazott lapunk érdeklődésére Benke Richárd, a Jobbik helyi képviselőjelöltje.

A legerősebb ellenzéki párt politikusa a 821 forintos csökkentés kapcsán elmondta,

„a hitegetéssekkel szemben kormányra kerülve a Jobbik nem átverésként és választási kampányfogásként tekint az energiapolitikára, hanem a lakosság számára elfogadható, a jelenlegi rezsicsökkentésnél alacsonyabb piaci áron fogja biztosítani a szükséges szolgáltatásokat.”