Erőt demonstrált az ellenzék Bíró László mellett Szerencsen

Erőt demonstrált az ellenzék Bíró László mellett Szerencsen

Szombat délelőtt több országos ellenzéki politikus is közösen kampányolt a szerencsi piacon Bíró László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerület összellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje mellett.

A piac alaposan felbolydult, kamerák, stábok, újságírók vadásztak interjúra, de a szerencsi polgárok is éltek a lehetősséggel, és érdekes kis fórum alakult ki. Egyedül a fideszes Koncz Zsófia nem akart részt venni ebben, és a nagyobb nyilvánosság érkezte előtt otthagyta a kormánypárti standot.

Márki-Zay Péter szerint is nagy a tét, és nemcsak szimbolikus győzelem lenne, ha egy fideszes körzetet elhozna az ellenzék, de a következő másfél év politikáját is abszolút meghatározná – fogalmazott lapunk érdeklődésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.

A politikus felidézte, a kormány nemcsak laptopokat osztogat, hanem még az ellenzéki polgármestereket is megzsarolja, és kénytelenek ők is beállni Koncz Zsófia kampányába, azokat a választókat pedig listázzák, akik ellenzéki fórumokat látogatnak. Egy évek óta elhanyagolt körzetben ígérgetni kezdtek – magyarázta.  

„Annak nincs hírértéke, ha a Fidesz nyer”

– mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve: viszont ha az ellenzék győzni tud, az fantasztikus eredmény lesz.

Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz egy esetleges ellenzéki győzelem után, elmondta, hogy a borsodi siker alapvetően nem változtatja meg az Országgyűlés munkáját, de annak lesz jelentősége, hogy „az áruló ellenzékiek nélkül a Fidesz már nem tudja a fenntartani a parlamenti kétharmadát”. Úgy véli, hogy a Fidesz nem fog lemondani az erő politikájáról, „azt a kommunista pártállamot, amelyről azt gondoltuk, leépíttettük 1990-ben, a Fidesz újraépíti, csak több korrupcióval” – mondta a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke.

„A barátaim hívtak, és azt gondolom, hogy itt a helyem”

– ezt már Karácsony Gergely főpolgármester mondta az Alfahírnek.

A Párbeszéd politikusa hangsúlyozta, ez az egyik első próbája annak, hogy tud összeszokni az ellenzéki tábor, ami nagyon különböző múltat mutathat föl, de talán van egy közös útja a jövőbe.

Azért tartom fontosnak, hogy együtt kampányoljunk, hogy felismerjük egymásban az értékeket, és a közös pontokat

– szögezte le.

Karácsony Gergely egyébként nagyon bízik abban, hogy sikerül az első téglát kiütni a falból, és ’22-ben pedig egy buldózerrel neki mennek a kétharmadnak. Emlékeztetett, a dunaújvárosi időközivel szemben Borsod 6-ban sok nehezebb sorsú ember él, akiket a hatalom megpróbál elzárni az információktól, és igyekszik a kiszolgáltatottságukat kihasználni. De nagy munkát végeztek itt a helyi pártok, elsősorban a Jobbik – tette hozzá. A főpolgármester szoros eredményre számít, de nagyon fontosnak nevezte, hogy az ellenzéki egységet már senki nem tudja megállítani.

Korábbi cikkünkben már írtunk arról a kormánypárti szimpatizáns néniről, aki most is Koncz Zsófiára szavazna, annak ellenére, hogy olyan kevés a nyugdíja, hogy azt ki kell pótolni zöldségárusítással.

Koncz Zsófia örül a minisztereknek, de az alacsony nyugdíjú néni kifogott rajta

A szerencsi piacon a fideszes Koncz Zsófia és az ellenzéki Bíró László kampánycsapata is hajrázott egy nagyot.

Kunhalmi Ágnes is tisztában azzal, hogy miközben az emberek azt tapasztalják, hogy kárvallottjai a Fidesz politikájának, és „az emberellenes elmúlt 10 évnek”, mégis valamilyen érzelmi oknál fogva a Fideszt választják. Az MSZP társelnöke szerint viszont Koncz Zsófia sokkal messzebbről látja ezeket a problémákat, mint Bíró László, aki itt él, itt született, és képes a mezőgazdaságban dolgozók érdekeit képviselni, vagy akár azokat az egészségügyi, a szociális problémákat bemutatni. amelyek sújtják ezt a elszegényedő térsége. Borsod 6-nak valós parlamenti képviseletre van szüksége, nem pedig egy fideszes pártkatonára, aki az oligarchákat szolgálja ki, akiknél egyébként elakadnak a térségbe áramló uniós források is.

„Szerintem nyerni fog Bíró László, de szoros lesz”

– mondta Kunhalmi Ágnes, aki szerint vasárnap elkezdődik a Fidesz hatalmának lebontása, és hétfőn a kétharmad megszűnik, még akkor is, ha a Parlamentben van a Fidesznek külső támogatója a Mi Hazánk révén.

„Én baloldali, szocialista politikusként mondhatom, az itteni baloldali emberek megértették, hogy nem lehet egy ilyen antidemokratikus rendszer ellen eltartott kisujjal politizálni”

– ismételte meg korábbi meglátását.

Arra a kérdésünkre, hogy mit üzen a választók számára, hogy Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely is személyesen kampányol most Bíró László mellett, azt mondta, hogy ez is bizonyítja, lehet egy jobb országot teremteni, és sokkal több minden ebben az országban, és ebben a térségben, mint amit eddig kihoztak belőle.

Mi a közös Jakab Péterben, Karácsony Gergelyben, Márki-Zay Péterben, Kunhalmi Ágnesben és Bíró Lászlóban?

– kérdeztük a Jobbik elnökét.

„Hogy imádjuk a hazánkat, és képesek vagyunk a hazánkért összefogni, és összefogást tudunk kínálni a Fidesz gyűlöletével szemben”

– válaszolta Jakab Péter.

A pártelnök elmondta, ő nem a gyűlölettel akar foglalkozni, és a pártok is megértették az emberek üzenetét, ma már képesek minden különbséget félretenni annak érdeklében, hogy a magyar embereknek jobb legyen.

Nagyon fontos, hogy megtörténjen az ellenzéki összefogás, de az alapvető feladat, hogy végig kell járni a vidéket, személyesen kell elmenni az emberekhez, a legapróbb faluba is, mert annyi hazugságot kapnak a kormánysajtóból, hogy nem csoda, ha olykor tévesen döntenek – hangsúlyozta a következő időszak ellenzéki feladatát. Hozzátette, az emberekben van egy felfokozott várakozás, és beárazták azokat a polgármestereket, akik magukat függetlenként adták el, de most a Fidesz mellett kampányolnak, sok helyen fideszes polgármeseterek, vagy családtagjaik fotózzák azokat, akik megjelennek ellenzéki fórumokon.

„Aki ilyet megtesz, az kinyitja a bicskát a borsodiak zsebében, de azt tudni kell, egy borsodi nem engedi magát sem megvenni, sem megzsarolni”

– figyelmeztetett.

Jakab Péter szerint a választók értékelik, hogy az ellenzék képes volt összefogni, ez szerinte olyan mozgósító erővel bír, hogy egy ilyen kemény körzetben is meg tudják verni a Fideszt.

A különböző ellenzéki pártok lógói minden tábor számára azt jelentik, hogy Bíró László az ő jelöltjük.

A Jobbik elnökének is elmeséltük Koncz Zsófia esetét a kisnyugdíjassal. Jakab Péter ezzel kapcsolatban elmondta, mindenkinek tudnia kell, hogy van másik lehetőség is.

„Tudunk egy olyan országot építeni, ahol a ledolgozott éveket megfelelő nyugdíjjal honorálja az állam, és akkor nem kell itt árulni, hanem lehet az unokákkal játszani”

– tette hozzá a politikus.

„Őszintén mondom, hogy nagyon büszke vagyok azokra az emberekre, akik most eljöttek, és akik kiállnak az összellenzék mellett, és azt mondják, hogy eddig és ne tovább”

– mondta Bíró László. Az országgyűlési képviselőjelölt leszögezte: a legfontosabb üzenet az, hogy az innováció, az újítás az összellenzék oldalán van, mert össze tudtunk fogni.

Bíró László szerint ugyanakkor tapasztalni a propaganda átütő erejét. Abból a 100 milliárd forintból, amit erre költenek, képesek az emberekkel elhitetni, hogy az Orbán-kormány kormányoz, pedig amiz tesznek, annak köze nincs a kormányzáshoz, csak a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásukat akarják biztosítani, és úgy látják, hogy ehhez a legjobb eszköz a köztelevízióban is megtestesülő hazugsággyár.

„De ha hétfőn reggel ki tudjuk azt mondani, hogy Bíró László győzött, akkor valójában a borsodi emberek nyertek”

– tette hozzá.