Böröcz László nem árulja el, milyen kapcsolatban áll Veress Áronnal

Tök kellemetlen neki a testvére trafikja, deTök kellemetlen neki a testvére trafikja, de nem csak neki van dohányboltja. Nem akar többet nyilatkozni az alfahir.hu számára, múlt heti cikkünk után.

Lapunk munkatársa szerette volna megtudni, hogy milyen kapcsolatban áll a Fidelitas új elnöke és a Fidesz Ifjúsági Tagozatának bankjegyhamisításban került, megbukott elnöke. Nem kapott választ, határozottan nem, mi több, az ifjú politikus nem is akar többet nyilatkozni számunkra, pedig mi szívesen írunk róla...

Ellentétben a Hír Tévének interjút adott, az állítólagos fideszes bojkott ellenére is. Munkatársunk kérdést tett fel arra vonatkozóan is, hogy a Fidelitas által beharangozott „provokátor-figyelő”, mint a Fidelitas kuruc.infoja, vajon eszköz lesz a Jobbikal való versenyben vagy annak üzemeltetése egyelőre tényleg takaréklángra lesz kapcsolva. Ezt állítólag az alpolgármester maga mondta a belvárosi képviselőtestületi ülés elején az egyik résztvevőnek. Egyes nézetek szerint a provokátor-figyelő, ahogy a Rig Lajos elleni negatív kampány úgyszintén, nem a Fidelitas saját ötlete volt, azt csak kiadták megvalósításra a szervezetnek. Ezt Böröcz cáfolta, a mandiner.hu számára adott interjújában, amely szintén ezt gyanította, nem minden alap nélkül:

- Mandiner: Az efféle remek ötletek gyakran az anyapárttól érkeznek, s csak végrehajtó az ifjúsági szervezet. Most is ez történt?
 
- Böröcz: Ez a Fidelitas ötlete volt. Természetesen, mint minden ifjúsági szervezet, mi is egyeztetjük a párttal az ilyen horderejű bejelentéseket.
 
- Mandiner: Kivel „egyeztettek” a Fideszből?
 
- Böröcz: Azokkal a szereplőkkel, akik erre hivatottak.

Az alfahir.hu kérdezett volna Böröcz trafikos kapcsolatairól is. A dohánybolt koncessziót nyert testvérével kapcsolatban azt nyilatkozta a politikus a mandiner.hu számára, hogy

„Nyilván nem tilthatom meg neki, hogy pályázzon; akkor sem, ha ez a sztori nekem tök kellemetlen.”

Ehhez képest Böröcz László Fidelitasos tagtársa, a kormányzati és önkormányzati pénzen táplált Fiatalok az Összefogásért Egyesület (FÖE) egykori elnöke Erdei Margit Katalin szintén többszörös trafiknyertes. A FÖE székhelye az Aulich Ifjúsági Klub, a Fidelitas honlapja tizenegy oldalon keresztül hirdeti az itt megtartott rendezvényeket, többek között a Texas Holding pókerestet. A szálak ebben a pincehelyiségben érhettek össze. Egyébként az Egyesület jelenlegi elnöke - a bíróság honlapja szerint a Fidelitas egyik új alelnöke, a Magyar Államkincstár osztályvezető-helyettese - de ezt Böröcz tagadta.