Január 17-én jelentették be, hogy, ha nem teljesülnek követeléseik, március 14-re országos közszolgálati sztrájkot kezdeményeznek. Majdnem egy hónap telt el, mire a sztrájkbizottságok felállítása után a kormány jelezte: hajlandó tárgyalni önökkel. Ezek után várható érdemi előrelépés ezektől az egyeztetésektől?
Négyszeri levélváltásunk volt a Miniszterelnökséggel, az EMMI-vel, a Pénzügy-és a Belügyminisztériummal. Két minisztérium már legalább tárgyalásra hív minket, de időpontot még nem tűztünk ki. Ezeknek a leveleknek egy része azonban nem tartalmazott túl kedves üzenetet. A kormányzati igazgatásban és az önkormányzatokban dolgozók esetében például arról érdeklődtek, meg van -e a felhatalmazásunk a megállapodás alapú sztrájkjog gyakorlására.
Tehát, hogy lesz-e elegendő sztrájkoló, ha arra kerül a sor?
Igen, ezen a két területen a törvény szerint a munkavállalók legalább 50 százalékának írásban kell nyilatkoznia erről ahhoz, hogy kötelezően tárgyalniuk kelljen velünk. Persze a kormány ettől függetlenül magától is leülhetne velünk, de erre láthatóan nincs szándék.
És lesz elegendő aláírásuk?
Ha egyetlen munkahelyen is összegyűlik az elegendő nyilatkozat, akkor tárgyalniuk kell velünk. Holnap derül ki, hogy ez sikerül-e, de én azt gondolom, ezzel biztosan nem lesz gond.
Annak ellenére, hogy a kormány egyébként mindent megtesz, hogy ne sikerüljön.
Nyomást gyakorolnak a dolgozókra, hogy ne írjanak alá?
Így van. Ezzel sajnos már az elejétől számolnunk kellett, de minket ez nem ijeszt meg. Az önkormányzati dolgozóknál egyébként kifejezetten magas a sztrájkhajlandóság, ott már bőven van gyakorlatunk ezen a téren. Öt munkabeszüntetésen vagyunk már túl. Most pedig még annál is sokkal rosszabb a helyzet, mint korábban.
Miben?
Röviden, mindenben.
Tizenhétezer olyan kolléga van, akinek tizenegyedig éve nem emelik a bérét.
A kormányzat ugyan 11 milliárd forintot elkülönített erre a célra, ám ezt nem a központi költségvetés adja, hanem a gazdagabb, magasabb adóerő-képességű önkormányzatoktól vonják el "szolidaritási hozzájárulás" címén. Így viszont sajátos módon éppen a jómódúbb településeken nem marad majd forrás az önkormányzati dolgozók fizetésének emelésére. Ez a legtöbb fővárosi kerületet is érinti. Ahol pedig várható bérfejlesztés, ott is csupán nagyjából 20 százalékkal növelik a béreket. A mi követelésünk viszont legalább 30 százalék, és azt szeretnénk, ha ehhez a hozzájárulást az állam adná, és nem a "gazdagabbnak" tekintett településektől vonnák el.
Mi a helyzet a szociális területen dolgozókkal?
Ez a szféra egy állatorvosi ló, talán itt a legrosszabb a bérhelyzet, és itt a legkomolyabbak a munkaerő-piaci kihívások is. A szociális dolgozókat egyszerre szippantja el a hazai egészségügy, ahol még mindig egy kicsit többet kereshetnek, és a külföld, ahol pedig nyilván összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségek várják őket. A kormány mindenféle pótlék pótlékával próbálkozik javítani a helyzeten, de ez biztosan nem lesz elég.
Jelentős és garantált fizetésemelésekre van szükség, méghozzá minden bérkategóriában.
Az elmúlt időszakban tűzoltásszerűen némileg emelték a középfokú végzettségűek jövedelmét, a diplomások azonban nem kaptak semmit.
Az MKKSZ 12 pontos követeléslistáján szerepel a "munkahelyi önkény" megszüntetése. Itt elsősorban az Állami Számvevőszék elnökével, Domokos Lászlóval folytatott csörtéjükre kell gondolnunk, vagy más területeken is létezik ez a probléma?
Mi azt szeretnénk, hogy normális jogállami helyzet alakuljon ki, amelyben nem csak a munkáltatónak, de a munkavállalónak is vannak jogai. A munka világában törvényszerűen minden forrás felett a munkaadó rendelkezik, a munkajog pedig éppen azért létezik, hogy ezt az erőfölényt kiegyenlítse. Magyarországon azonban az elmúlt években e területen komoly visszafejlődést tapasztalhatunk. A kormányzati igazgatásról szóló törvény, vagy az ÁSZ működését szabályozó, szerencsére a köztársasági elnök által visszaküldött törvényjavaslat a közszférában dolgozók alapjogait veszélyezteti. A szakszervezet betiltását az ÁSZ-nál sikerült még azelőtt kilőni a tervezetből, hogy az Országgyűlés elé került volna.
Az viszont elég sokatmondó, hogy úgy döntöttünk, jobb, ha az ottani alapszervezetet én vezetem, aki nem dolgozom az Állami Számvevőszéknél.
A bérek összege mellett az elmúlt hónapok legnagyobb munkaügyi konfliktusa a rabszolgatörvény kapcsán akörül robbant ki, hogy mennyit is kell ezért a bérét dolgozni. Az önök követelései között is szerepel a kevesebb túlóra.
Igen, és az is, hogy annak a negyvenezer közszférában dolgozónak az esetében, akikre a Munka Törvénykönyve vonatkozik, az állam ne éljen a 400 túlóra lehetőségével. A munkaerőhiány miatt azonban a túlmunka mára rendszerszerű elvárássá vált, minden területen jelen van, ott is, ahol nem az Mt. az irányadó jogszabály. Például az új törvények értelmében
a kormányzati igazgatásban dolgozó kollégáknak összességében évente egy hónappal többet kell dolgozniuk. Nekik is megvan a maguk rabszolgatörvénye.
Ez egyébként nem csak a mi problémánk. Ha agyondolgoztatott kollégák intézik az ügyeiket, amelyek a munkaerőhiány miatt elhúzódnak, az az ügyfeleknek, vagyis az egész országnak rossz. A munkaerőhiány mögött pedig egyértelműen az alacsony fizetések állnak.
A közszférában pedig egyértelműen azért tartják alacsonyan a béreket, hogy a versenyszférában is alacsonyan maradjanak.
Így válik ez országos problémává, amely miatt százezrek hagyják el Magyarországot. A családok számára a megélhetési források bővülése jelentene igazi segítséget, nem egy olyan tízmilliós kölcsön, amelyet aztán vissza is kellene valamiből fizetni. Arról nem is beszélve, hogy a túlmunka éppen a családra fordítható időt veszi el az emberektől. Nem véletlen, hogy országosan egyre nagyobb az elégedetlenség, és ezt burkolt fenyegetésekkel, nyomásgyakorlással csak egy ideig lehet lefojtani.
Egyre többen teszik fel a kérdést: mit kell még elviselnie egy munkavállalónak?
Világosan látni kell, hogy súlyos társadalmi válsághelyzet alakult ki, és erre megoldást egyedül a béremelés jelent, lényegében minden szférában. Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, erre hosszú távú elképzeléseket kell kidolgozni, ez pedig a kormány felelőssége is. Ezért is kezdeményeztük a Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal felállítását, amelyben helyet kell kapjanak a munkaadók, a munkavállalók, a kormány, és az ellenzéki pártok is. Közös nemzeti felelősségünk, hogy megoldást találjunk erre a krízisre.
(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)