Brit főrabbi: Kifacsarodott erkölcsiségre vall a népirtás vádja Izraellel szemben

Brit főrabbi: Kifacsarodott erkölcsiségre vall a népirtás vádja Izraellel szemben

Sir Ephraim Mirvis szerint akik a népirtás szót ezzel a konfliktussal összefüggésben Izrael elleni vádként használják, feltépik a holokauszt máig sem begyógyult sebét, és ez önmagából kifordult erkölcsiségre vall.

Önmagából kifordult, teljesen kifacsarodott erkölcsiségre vall, hogy sokan népirtással vádolják Izraelt a Hamász terrorszervezet elleni katonai fellépése miatt – írta vasárnap megjelent cikkében Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres brit zsidóság országos főrabbija.

Mirvis a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt írásában leszögezi:

Népirtásnak azt nevezik, amikor az egyedüli, önmagában álló cél egy adott népcsoport megsemmisítése. Az ilyen bűncselekmények elkövetői nem tesznek különbséget harcoló alakulatok és harci cselekményekben nem részes polgárok között.

Sir Ephraim szerint ebben az összefüggésben teljesen egyértelművé válik, hogy mennyire hamis a népirtás vádja, amelyet világszerte számos politikus, újságíró és kampányszervezet megfogalmaz Izraellel szemben.

Ha Izrael a népirtás céljával lépett volna fel a Gázai övezetet uraló Hamász ellen, katonai ereje lehetővé tette volna, hogy néhány nap alatt a földdel tegye egyenlővé Gázát. Izrael ehelyett saját katonainak életét teszi kockára a szárazföldi műveletekben, humanitárius folyosókat nyit, és előre figyelmezteti a civil lakosságot a készülő hadműveletekre, még akkor is, ha ez a katonai célkitűzések szempontjából hátrányos – fogalmaz cikkében a brit főrabbi.

A Dél-afrikai Köztársaság népirtással vádolta Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon

Mirvis hangsúlyozza: akik Izraelt népirtással vádolják, figyelmen kívül hagyják, hogy katonai szakjogászok, mérnökök, humanitárius segélyek eljuttatásában jártas koordinátorok dolgoznak az izraeli hadseregben, és minden nap órákat töltenek annak megtervezésével, hogy miként lehet a kijelölt célpontok elleni csapásokat minimális járulékos károkozással végrehajtani.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Vasárnapi cikkében a brit főrabbi leszögezi:

Ha ennek a konfliktusnak van olyan részese, amelynek célja a népirtás, az csakis a Hamász lehet.

Sir Ephraim Mirvis szerint akik a népirtás szót ezzel a konfliktussal összefüggésben Izrael elleni vádként használják, feltépik a holokauszt máig sem begyógyult sebét, és ez önmagából kifordult erkölcsiségre vall.

A vallási vezető úgy fogalmaz: Izrael a világszerte vele szemben megnyilvánuló gyűlölet és a határain jelenlévő dzsihádizmus kereszttüzébe került. Az Izraellel szembeni gyűlölködés szószólóinak a békénél is fontosabb, hogy ördögi színben tüntessék fel a világ egyetlen zsidó államát és dicsőítsék a terroristákat – áll a brit főrabbi cikkében.

Benjámin Netanjahu szerint égbekiáltóan képmutató az Izraelt népirtással vádoló Dél-afrikai Köztársaság

(MTI)

(Címlapkép: Ephraim Mirvis brit főrabbi, Vilmos cambridge-i herceg, Károly brit trónörökös idősebb fia és Smúél Rabinovics, a Siratófal rabbija a jeruzsálemi Siratófalnál 2018. június 28-án. (MTI/EPA pool/Abir Szultan))