A konferencia dr. Vértesy László előadásával vette kezdetét, aki a résztvevő diplomaták és üzletemberek számára röviden összefoglalta a Választások és Szakpolitikák 2018 eddigi tanulságait a népesedés, az elvándorlás, az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a magyar fiatalok, a multik, a hazai KKV-k és mikrovállalkozások, a hazai munkaerőpiac és a magyarországi korrupció kapcsán.
Az elbaltázott keleti nyitás helyett valós jószomszédi politika
Ezt követően dr. Szent-Iványi István, a Magyar Liberális Párt külügyi szakpolitikusa beszélt Magyarország aktuális szomszédságpolitikájáról. Kiemelte: a jószomszédi viszony minden ország számára fontos erőforrás lehet, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a földrajzi adottságok mekkora befolyással bírnak egy-egy ország lehetőségeire. Mint fogalmazott:
"A jó külpolitika feladata, hogy előnnyé kovácsolja a szomszédságban rejlő lehetőséget."
Szerinte a hazánk a szomszéd államokkal meglévő viszonyában mintaként kellene szolgálnia a francia-német megbékélésnek, ami azt mutatja, hogy társadalmi szinten is felül lehet írni az államközi feszültségek három nagy forrását:
- a megemésztetlen történelmi sérelmeket,
- a kisebbségi jogok kérdését és a területi vitákat, valamint
- a gazdasági érdekkülönbségeket.
Szent-Iványi úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak történelme során mindháromból jutott bőven, és ezek mind a mai napig meghatározzák a szomszéd államokhoz való viszonyunkat.
A külügyi szakpolitikus ezt követően egy rövid Kárpát-medencei körképpel vázolta föl, milyen jellegű kapcsolatok fűzik Magyarországot a szomszédos országokhoz:
Ausztria kapcsán kiemelte, hogy bár látszólag ez a legkevésbé problémás kapcsolat, ez csak a felszínen van így: szerinte az osztrákokkal igen komoly gazdasági érdekkülönbségeink, az utóbbi években pedig komoly konfliktusaink is akadtak (az ÖMV és a MOL 2010 előtti vetélkedése, a bankadó egyeztetés nélküli bevezetése). Emlékeztetett, hogy a migrációs krízis miatt is akadtak nézetkülönbségek, de Paks II. és az uniós támogatáscsökkentések kapcsán is van konfliktus Ausztria és Magyarország között.
Szlovákiával kapcsolatban Szent-Iványi úgy látja, hogy a kormány szőnyeg alá söpri a problémákat: nemzetközi színtéren nem emelnek szót a kettős állampolgárság szankcionálása ellen, és az Orbán-kormány teljesen alárendeli a felvidéki magyar kisebbség ügyét a migrációs kérdésben mutatkozó érdekazonosságnak, és ezért nem tesz a problémák megoldásáért.
A politikus hangsúlyozta: Romániában él a legnagyobb számú magyar kisebbség, az ország pedig fontos kereskedelmi partnerünk, ennek ellenére országaink között állandóan egymás kárára akarunk nyerni, amivel mindkét fél csak veszít, holott az együttműködéssel kölcsönösen nyerhetnénk. Kiemelte: a megoldatlan autonómia ügy továbbra is komoly feszültségforrás.
Ukrajnáról, mint a magyar külügy egyik legnagyobb kudarcáról nyilatkozott: szerinte azzal, hogy a kormány az ukránok mindenféle euroatlanti közeledését blokkolja, Oroszországhoz löki az egyetlen olyan ütközőállamot a térségben, ami gátat szabhatna a putyini befolyás továbbgyűrűzésének. Mint fogalmazott: Kijevet partnerként kell kezelni és a következő magyar kormány alapvető érdeke kell legyen, hogy az EU felé orientálja az ukránokat.
Szerbiáról megjegyezte, hogy ott jó irányban haladnak az integrációs törekvések, ám a délvidéki magyar kisebbség itt is megsínylette a Fidesz külpolitikai manőverezéseit, hiszen eltűrték, hogy a szerb állam beszűkítse a nemzeti tanácsok jogkörét, holott épp az európai közeledés kapcsán lehetne szóvá tenni ezt a jogtiprást.
Horvátország esetében Szent-Iványi szerint egyértelműen gazdasági konfliktusokról beszélhetünk (INA-felvásárlás), de a menekültválság kapcsán is akadtak konfliktusok, ami miatt egyfajta patthelyzet áll fenn a diplomáciai viszonyban.
Szlovénia esetében kiemelte, hogy itt a legelőnyösebbek a kétoldalú kapcsolatok, hiszen mindkét országnak szüksége van egy "mintaszomszédra", akit a nemzetközi színtéren fölmutatva javíthatja saját megítélését (arra már nem tért ki, hogy a magyar kormány a közelmúltban épp ezt ásta alá a határokon átívelő korrupciós és egyéb botrányaival - a szerk.). A szlovénokkal ez egy fontos stratégiai kapcsolatot jelent.
Szent-Iványi István három cselekvési területet vázolt föl a következő magyar kormány számára:
- a határon túli magyarok tényleges politikai képviseletének újbóli felvállalása,
- a keleti nyitás helyett visszatérés az alapszerződési politikához, a szomszéd államok prioritásként kezeléséhez,
- a tényleges jószomszédi viszony révén a gazdasági és társadalmi kapcsolatok javítása.
Lesz még Visegrád?
Dr. Boros Jenő, volt nagykövet előadásában röviden összefoglalta a V4-ek történetét, az együttműködés jelenével kapcsolatban pedig kiemelte, hogy sokan temetik a szövetséget, mert kiüresedettnek látják.
A szakember szerint azonban korai arról beszélni, hogy a V4-eknek leáldozott, hiszen annak ellenére, hogy a jelenlegi magyar elnökség ciklusát a migráció kérdése dominálta, egyéb területeken is hasznos lehet az együttműködés. Példaként említette a Nemzetközi Visegrádi Alap működését, ami nem kormányzati szervezeteknek nyújt komoly anyagi támogatásokat (erről valahogy nem volt szó a kormány civil szervezetek ellen folytatott propaganda-hadjáratában - a szerk.).
Boros ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a V4-eken belül megfigyelhető egy erőteljes "kéttengelyűség":
- kelet-nyugat irányban Csehország és Szlovákia,
- észak-dél irányban pedig Lengyelország és Magyarország
érdekei nem egyeznek egymással olyan kérdések kapcsán, mint a mélyebb európai integráció vagy az uniós kohéziós támogatások mértéke.
Míg a csehek és a szlovákok politikailag az uniós magországok felé közelednének, addig a lengyelek és a magyarok számára a kohéziós támogatások mértéke a fontosabb, melynek csökkentését eddig sikeresen blokkolta Brüsszelben a szövetség, ám a soros szlovák elnökség alatt ebben komoly fordulat állhat be.
Ennek ellenére Boros szerint a regionális együttműködés elmélyítése tovább folytatódhat a jövőben, újabb határátkelők és infrastrukturális fejlesztések képében is, ami már önmagában elég ok ahhoz, hogy ne temessük a V4-eket.
Versenyképesség és elszámoltathatóság
Dr. Inotai András professzor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa a világgazdaságban elfoglalt helyünk bemutatása kapcsán keményen kritizálta a magyar kormány teljesítményét és a világban zajló folyamatokat túlontúl leegyszerűsítő populizmusát.
Kiemelte: Magyarország részesedése a világtermelésből mindössze 0,14, az Európai Unióéból pedig 0,7 százalék, ami komoly együttműködési kényszerpályára tereli hazánkat, ha ennél nagyobb manőverezési mozgásteret akarunk kivívni hazánk számára, hogy érvényesíthessük stratégiai érdekeinket.
Mint fogalmazott: a globalizáció - különböző mértékben - a világgazdaságban a kereskedelem, az áruforgalom, a szolgáltatások, a technológiaáramlást, a tőke és a munkaerő termelési területeit érinti.
A munkaerő-áramlás kapcsán kitért arra, hogy a bolygó lakosságának jelenleg 3 százaléka - 250 millió ember - dolgozik a szülőországától távol (ez legtöbb esetben szomszédos országokat jelent). Szerinte, ha az elkövetkezendő 20 évben ennek mértéke megduplázódik, akkor a migrációs nyomás még akkor sem fog eltűnni, ha a kiváltó okai közül kizárjuk a természeti katasztrófákat, a háborúkat vagy az éhínséget.
Ez azonban egy olyan kihívás, amit szerinte magyar, uniós vagy európai szinten nem, csak globálisan lehet kezelni, és az emberek életminőségét úgy kell javítani, hogy a tömegek nagy része helyben maradjon (egy részük viszont mindenképp útra kel majd). Mint fogalmazott: a gazdasági migránsok és a menedékkérők között azonban mindenképp különbséget kell tenni, nem lehet leegyszerűsítő módon mindenkit egy kalap alá venni, ahogy a mostani kormányzat teszi.
Inotai úgy látja, hogy a politikai vezetőknek jobban kell mérlegelniük, mielőtt a nemzetközi színéren és itthon is nagy hatást gyakoroló döntéseket hoznak, ehhez pedig három szempontot kell figyelembe venniük:
- az adott kérdés összetettségét,
- a kölcsönös függőséget (minden döntésnek hatása van a regionális viszonyokra is) és
- az interdiszciplinaritást (egy gazdasági döntésnek politikai, jogi, szociális pszichológia... stb. következményei is vannak).
A professzor úgy véli, teljesen újfajta párbeszédre van szükség a politika és a társadalom között, mivel egyre nagyobb az időbeli és értelmezési távolság a politikai és a társadalmi-gazdasági racionalitás között. Inotai kifejtette, hogy
- a politikai racionalitás 4 évre szól ("ha kormányon vagyok, ott akarok maradni, ha ellenzékben, akkor kormányra akarok kerülni");
- viszont azok a társadalmi-gazdasági folyamatok, melyekre választ kell adni, 8-15 éves átfutási ideje van.
Szerinte épp ezért a politikusokat nem csupán 4, hanem 8-15 évért kell elszámoltathatóvá tenni.
Az olyan területek kapcsán pedig, mint az oktatás, az egészségügy, a digitalizáció és a munkaerőpiac, kiszámítható tervekre van szükség. A versenyképességünk növeléséhez pedig
- átlátható, hatékony, korrupciómentes közigazgatás,
- társadalmi kohézió,
- emberi tőkébe való beruházás és
- az innovatív társadalomba való befektetés
szükséges.
A nyugati minták követése Szent István óta elsődleges irányvonal volt
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter az atlanti kapcsolatok fontosságáról tartott előadásában kifejtette:
az irányzat a nyugat melletti elkötelezettséget jelenti, ami Szent István óta, a reformkoron át, egészen a Horthy-korszak végéig meghatározta a magyar közgondolkodást.
Jeszenszky szerint ennek gyökereit azonban sem Rákosinak, sem Kádárnak nem sikerült elvágnia, és máig tovább él az a hagyomány, ami a keleti autokráciával, "baksisrendszerrel" és korrupcióval szemben határozza meg magát.
Oroszországról és a putyini berendezkedésről szólva kiemelte:
abban nem a nép jóléte a fő szempont, hanem az oligarcha-rendszer felvirágoztatása.
A NATO-val kapcsolatban elmondta, hogy a szövetségi rendszer biztosítékként működik arra, hogy "nem lesz újabb Mohács és nem lesz újabb Trianon".
Külön rámutatott, hogy a határon túli magyarság a NATO-tagságunknak is köszönheti, hogy nem a két világháború közötti embertelen körülmények között kell megélniük a nyilvánvalóan most is problémákkal terhelt kisebbségi sorsot.
Jeszenszky azt is kifejtette, hogy az Orbán-kormány 2010 után letért az antalli, nyugat-orientált külpolitikai útról, mai szerinte súlyos hiba volt. A következő magyar kormánynak pedig kötelessége újragondolni a külkapcsolatokat az alábbi lépések mentén:
- helyre kell állítani a jó viszonyt az Európai Unióval,
- mert ez a záloga annak, hogy érdemben tudjunk javítani a rendszer hibáin,
- retorikai szinten az oroszokkal is jóban kell lennünk,
- de tőlük sem fogadhatjuk el a nemzetközi jog megsértését,
- a NATO-val pedig pénzügyileg is szorosan együtt kell működnünk.
Ha nem lesz irányváltás, kisodródhatunk Európából
Az előadók mind egyetértettek abban, hogy az elhibázott keleti nyitás helyett újra a nyugatorientációt és a regionális kapcsolatélénkítést kell a magyar külpolitika homlokterébe helyezni, a külügyi apparátust pedig az alapoktól, a mostani urambátyám jelleg helyett szakmai szempontok szerint, meritokratikus alapon kell újjászervezni.
Inotai András külön kiemelte, hogy a magyar versenyképesség javításáért minden erőfeszítést meg kell tenni, és feltétlenül be kell szüntetni azt a "tudatmérgezést", amit a jelenlegi Fidesz-kormány folytat.
Abban is konszenzus volt a felszólalók között, hogy Orbán Viktor jelenlegi politikája az Európai Unió perifériájára juttatta Magyarországot, és amennyiben folytatódnak a mostani tendenciák, ki is sodródhatunk ez EU-ból, aminek katasztrofális következményei lennének a gazdaságunkra nézve.
Itt a „Fekete könyv", az Orbán-kormány 106 korrupciós ügyével
Korrupció során a szereplők gazdasági előnyt szereznek társadalmilag hasznos ellenszolgáltatás nélkül, ezért társadalmi szinten veszteséget okoznak - lényegében ez a korrupció, ami Bulgáriát leszámítva az egész Európai Unióban Magyarországon a legrosszabb. Letöltéshez katt a képre: A korrupció 2010 és 2018 közötti magyarországi helyzetét bemutató Fekete Könyv két részre tagolódik.