Attenborough tanúvallomása megmutatja, hogy egy emberöltő alatt mekkora pusztítást végeztünk

Sir David Attenborough napjainkra fogalommá vált, kora ellenére a 94 éves dokumentumfilmes továbbra is dolgozik, a Netflixen megjelent legújabb alkotása, az Egy élet a bolygónkon nem egyszerű természetfilm. Megkapjuk a szokásosan lenyűgöző felvételeket a vadonról, elképesztő slowmotionöket az állatokról, aztán jön a szembenézés: éppen azon munkálkodunk, hogy ezt mind kinyírjuk. Attenborough a saját életén keresztül mutatja be, hogy egy emberöltő alatt milyen pusztítást végeztünk a Földön, de megoldást is kínál.

A film Csernobilban kezdődik, a párhuzam adott: ott is, ahogy az egész bolygón, hibás döntések vezetnek a katasztrófához. A természetes világ eltűnőben van, ennek jelei mindenütt észrevehetők.

Az életem alatt ment végbe. Én magam voltam a szemtanúja. Ez a film ennek tanúbizonysága, és az én képem a jövőről. Annak története, hogyan követhettük el ezt a hatalmas hibát, illetve, ha azonnal cselekszünk, hogyan hozhatjuk mégis helyre.

Tömeges kihalás ötször zajlott az élet négymilliárd éves történetében, legutóbb a dinoszauruszok korának végét jelentve. A fajok 75 százaléka akkor teljesen eltűnt, de az élet újra építkezett. 65 millió évvel később elérkeztünk a ma ismert világhoz, a jelenhez.

Ez a holocén, bolygónk egyik legstabilabb időszaka. Tízezer évig az átlaghőmérséklet nem ingadozott kirívóan, a stabilitáshoz kulcsfontosságú volt az élővilág: a fitoplanktonok az óceánban, a végtelen erdőségek északon megkötötték a szént. A síkságokat hatalmas csordák tették bőséges legelőkké a saját trágyájukkal. A mangroveerdők és a korallzátonyok több ezer kilométernyi partszakaszon szolgálták a halakat, azok már kifejlett példányokként úsztak a nyílt vízre. Az esőerdők nedvességet és oxigént juttattak a globális légáramlásba. A sarki jég fehér felülete visszaverte a napsugarakat, hűtve a Földet.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/LWyqjrGLMZQ.jpg?itok=md5r9I1i","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=LWyqjrGLMZQ&feature=emb_title","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

A holocén biológiai sokfélesége stabilitást hozott, az évszakok szinte óramű pontossággal váltakoztak minden évben, ez lehetővé tette az emberi faj fejlődését. Megtanultuk hogyan használjuk az évszakokat haszonnövények termesztésére, kialakult a mezőgazdaság, és innen kezdődött minden emberi civilizáció története. A gyarapodásunk alapja a kiszámíthatóság volt.

A holocén volt a mi Édenkertünk.

- mondja Attenborough, aki szerinte pont a legjobbkor nőtt fel, a globális közlekedés karrierje kezdetén indult be. Elsők között tapasztalhatta meg az élővilág sokszínűségét, és bárhova ment, volt vadon, kristálytiszta tengerek, óriási erdőségek, végtelen füves puszták. Órákon át lehetett repülni az érintetlen területek felett.

A Holdutazás fordulópont

Attenborough úgy látja, hogy az emberiség Holdra lépése megváltoztatta az életünket. Először mentünk olyan távolságra, hogy az egész bolygót egyben láthattuk, magányosan, kiszolgáltatottan a nagy feketeségben. Ekkor döbbent rá az ember, hogy az otthonunk nem végtelen, a létezésünknek is van határa. Ez egy alapvető igazság újrafelfedezése volt, felelősek vagyunk érte és függünk a természeti világtól.

Ennek ellenére nem vigyázunk az otthonunkra, Attenborough kifejti, hogy a légkör szén-dioxid tartalmának nagymértékű változása mindig összeegyeztethetetlen volt a Föld stabilitásával, ez része volt mind az öt tömeges kihalási eseménynek. Korábban viszont egymillió évnyi vulkáni tevékenység kellett ahhoz, hogy katasztrófához elegendő szén szabaduljon fel a Föld belsejéből, mi ezt kétszáz év alatt összehoztuk.

Attenborough szerint, ha ma születne, a tudomány mostani állása alapján ez várna rá:

• 2030-as évek: Az Amazonas esőerdejét olyan mértékben megritkították, hogy nem termel elég párát, száraz szavanna lesz a helyén, katasztrofális fajpusztulást és a globális vízkörforgás megváltozását hozva. Közben a sarki jég nyáron elolvad, nem veri vissza a napfényt, melegszik a bolygó.
• 2040-es évek: Északon a fagyott talaj kiolvad, metánt bocsát ki, ami agresszív üvegházhatású gáz, tovább gyorsítva az éghajlatváltozást.
• 2050: Az óceánok melegszenek, savasabbá válnak, a korallzátonyok meghalnak, a halállomány összeomlik.
• 2080: A termőtalajok kimerülnek a túlhasználattól, válságban a globális élelmiszertermelés. A beporzást végző rovarok eltűnnek. Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb.
• 2100: A Föld nagy területei lakhatatlanok, emberek milliárdjai hajléktalanok, éppen zajlik a hatodik tömeges kihalási esemény, innen már nincs visszaút.

A következő generáció életében a holocén biztonsága és stabilitása, a mi Édenkertünk, el fog veszni.

Attenborough gyakorlatilag a saját életén keresztül mutatja be a pusztulást, azok a fajok halnak ki, amikkel ő még találkozhatott.

Az emberek eltaposták a világot

- mondja, és ráismer, hogy már ő is egy kiürülőben lévő vadonban forgatott fiatal férfiként.

Ez az én tanúvallomásom. A globális hanyatlás története egy emberöltő alatt.

A legendás dokumentumfilmes leszögezi, hogy ez az egész nem a bolygó megmentéséről szól, saját magunkat kell megmenteni. A természet velünk vagy nélkülünk, de újjá fog épülni, a film végén ezért vissza is térünk Csernobilba, ahol már állatok lakják és erdő borítja a várost.

Attenborough megoldást is kínál, amit röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a stabilitás érdekében növelnünk kell a biodiverzitást, és el is mondja, hogy mire van szükség ehhez, ami talán nemcsak Pumped Gabót, hanem emberek millióit ébreszti rá arra, hogy azonnal cselekednünk kell.

Interjúnk Bartholy Judit klímakutatóval: