Demeter Szilárdnak is kell egy darab a Diákvárosból

Demeter Szilárdnak is kell egy darab a Diákvárosból

A kínai egyetem mellett a Budai várból kitelepítendő Széchenyi Könyvtárnak, illetve más kulturális intézményeknek is a Diákvárosban és környékén keresnének új helyet, erősítette meg mindezt Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója a Népszavának.

A PIM tervei nem új keletűek, azonban, ha elképzeléseik megvalósulnak, több területet vinnének majd el, mint amivel eddig számoltak.

A Fudan Egyetem budapesti campusával kapcsolatban emlegetett Snohetta-féle tervben a terület déli részét eleve kulturális célokra szánták. Itt épülhetne fel Demeter víziója, azaz a a Széchenyi könyvtár mellett a Nemzeti Filmintézetet, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet (OSZMI), illetve ezek csatolt intézményeit magába foglaló „edukációs-kulturális erőtér” vagy legalábbis egy része, írja a lap. Mindez kiemelt beruházásként.

Karácsony: Addig nincs miről beszélni, míg nyilvánosságra nem hozzák a Fudan titkos dokumentumait

Az lehet, hogy a kormánynak nincs B-terve a kínai egyetem ügyében, de mi lenne, ha az A-tervnek része lenne, hogy igazat mondanak? - tette fel a kérdést Karácsony Gergely a Facebookon hétfőn a Fudan Egyetem óriásberuházásával kapcsolatban. Mint ismert, a kínai Fudan Egyetemért felelős kormánybiztos, Palkovics László jelezte, hogy tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel az egyetem Budapestre telepítéséről.

Demeter, akit januárban újabb két évre a nemzeti könyvtár és az irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá neveztek ki, és 63 milliárdért hangolhatja újra a magyar könnyűzenét és irodalmi életet, elsőként arról szeretné meggyőzni a kormányt, hogy az OSZK végleges új központjának megépüléséig jelenlegi helyén maradhasson, ne kelljen közben átmeneti otthonba költöznie.

Épp az imént egyeztettünk a Budapesti Fejlesztési Központtal (BFK), akik előkészítik a projektet. Jelen pillanatban az igényelt négyzetméterszámot tudjuk megadni, illetve azokat a szakmai koncepciókat, amelyekből a tervezők megérthetik, hogy a két – hozzám tartozó – intézmény (OSZK és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet) mit szeretne jövőképként. Mindkét intézmény esetében az ott dolgozókra, illetve vezetőkre bíztam, hogy álmodják meg tudásuk szerint a lehető legjobb, világszínvonalú szakmai koncepciót. Bízom bennük, képesek erre. Minden más (terület, tervpályázat, megvalósítási ütemterv stb.) a BFK és a kormány döntési kompetenciája

– mondta Demeter. 

A lap azon felvetésre, hogy így tovább csökkenne a terület, melyek a kollégiumok elhelyezésére szánnak, Demeter azt válaszolta,

a leendő Diákváros környékén még bőségesen található olyan ingatlanfejlesztési terület, ahol elférhet egy ilyen jellegű ingatlanfejlesztés. Már, ha a kormány úgy dönt, hogy oda telepíti ezeket. Fürjes Balázzsal és Káel Csabával több lehetséges helyszínről is beszéltünk, de dönteni a kormány fog. Nem venném a bátorságot, hogy helyettük döntsek.

Az a kérdés azonban megválaszolatlan maradt, hogy mikorra készülhetnek el a tervek, illetve az épületek, ahogyan az is, milyen sors vár a felszabaduló ingatlanokra.

Kormányhatározat: azonnali stratégiai megállapodás a Fudan Egyetemmel

A kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos magyarországi óriásberuházásról szerda este jelent meg új kormányhatározat - szúrta ki a hang.hu. A Magyar Közlönyben olvasható, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat így szól: A Kormány felhívja a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztost, hogy - szükség szerint az általa kijelölt személy útján - gondoskodjon a Magyarország Kormánya és a Fudan Egyetem [...]