Német sajtó - Már Németország is elengedte a magyar kormány kezét

Német sajtó - Már Németország is elengedte a magyar kormány kezét

Óriási nyomás alatt áll Orbán Viktor magyar miniszterelnök, miután szövetségesek nélkül maradt Európában, ráadásul úgy tűnik, az ellenzék is összefogott vele szemben - írja a német Die Zeit. A lap szerint fontos kérdés hova vezeti ezek után Magyarországot a magyar kormányfő. 

A Die Zeit Török Gábor politológus 5 évvel ezelőtti kijelentését idézte fel, amely szerint a magyar kormány sikere egy embertől függ.

„Felépült egy rendszer, amelyet Orbán-rezsimnek is hívnak. Ebben ilyen változtatásnak nincs esélye. Változás csak összeomlás esetén képzelhető el"

- mondta akkoriban Török Gábor, hozzátéve: az idő elképesztő mértékben roncsol.

"Ha nem sikerül már például a migránskérdéssel sokáig elterelni a figyelmet a nagy belpolitikai ügyekről, mint az oktatás, egészségügy, szociális ügyek, csőstül fognak megjelenni a problémák, és a népszerűség meginog

- összegezte Török.

A lap emlékeztet, hogy egyre nagyobb nyomás helyezkedik a magyar kormányra. Példaként említették, hogy Magyarország változatlanul világcsúcstartó az egymillió lakosra jutó koronavírus-halottak számát tekintve.

„Ez rossz rekord egy olyan miniszterelnök számára, aki már 11 éve van hatalmon.  A lakossághoz viszonyítva 15-ször annyian haltak meg a Covid-19-ben Magyarországon, mint Indiában."

- mutatott rá a lap.

A Die Zeit emlékeztet, hogy 2002-ben Orbán Viktor vereséget szenvedett, amely után jelentősen megváltozott a politikája. Most 20 évvel később pedig újabb fordulópont következhet be pollitikai karrierjében, hiszen az ellenzéki összefogás komoly vetélytársat jelenthet a Fidesz számára. Az elmúlt évtizedben az ellenzéki pártok folyamatosan egymás ellen harcoltak, mostanra viszont egységben indulnak a kormánnyal szemben.

Európában is árván

Márciusban kilépett az Európai Néppártból a Fidesz, amely azóta sem talált erős szövetségesekre a kontinensen. A legnagyobb veszteség számára viszont az volt, hogy a legerősebb tagállam, Németország is elengedte a Fidesz kezét, s már nem számíthat jóindulatára. 

Orbán jelenlegi szövetségesei közül Matteo Salvini elveszítette kormányhatalmát. A magyar-lengyel érdekszövetség pedig folyamatosan gyengül Brüsszelben, főként Vlagyimir Putyin miatt. 

A magyar külpolitika folyamatos gesztusokat tesz Oroszország felé, miközben Lengyelország továbbra is távolságot tart - már csak történelmi okokból is - az orosz kormánytól.

A lap felidézi, hogy a magyar kormány az utóbbi időben szerződést kötött Oroszországgal a Paksi Atomerőmű bővítésének érdekében. De a kommunista Kínával is igyekszik partnerségre lépni, miután nemrégiben megállapodtak a kínai Fudan Egyetem Magyarországra való telepítésében, amelyre ráadásul Kína fog hitelt adni Magyarország számára. Hozzátették, hogy nem véletlen az, hogy Szijjártó Péter nemrégiben megvétózta azt a nyilatkozatot, amelyben elítélte volna az Európai Unió az ázsiai országot.

AFP - Vétókkal vezetheti ki Magyarországot az Európai Unióból a Fidesz

Az AFP külön cikket szentelt annak, hogy rövid időn belül kétszer is meghiúsította a magyar kormány, hogy az EU állást foglaljon az izraeli-palesztin konfliktus ügyében. Mint ismert, nemrégiben Kína esetében is vétózott a magyar kormány, amikor is nem támogatta azt az elítélő nyilatkozatot, amelyben bírálták volna a Kína által Hongkongban bevezetett nemzetbiztonsági törvényt.

A Die Zeit szerint az ellenzék arról beszél, ha megnyerik a választásokat, akkor "korszakváltás" következhet be. De, amennyiben Orbán Viktor ismét győzedelmeskedik, akkor bebetonozhatja autoriter rendszerét azzal, hogy még inkább Oroszország és Kína felé fordulhat, akár annak árán is, hogy

kivezeti Magyarországot az Európai Unióból.