Döcögősen megy a nyomozás a vallásgyalázás ügyében

Mint emlékezetes, 2016. április 10-én, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége előtt megtartott rendezvényen példátlan vallásgyalázásra került sor.

Mint azt A család nevében Facebook-közösség kiderítette, az érintett fiatalember a budapesti Németh László Gimnázium tanulója volt, továbbá az ELTE Biológiai Intézetének és a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának is egykori hallgatója. Csak reméljük, hogy ezt a mentalitást nem az említett - egyébként jó hírű - intézményekben sajátította el. Érdekesség, hogy T. Dénes édesapja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanító egyetemi adjunktus T. Sándor. Az apa egykori kollégája és jó ismerőse pedig nem más mint Matolcsy György, az MNB elnöke. Talán ezért sem meglepő, hogy portálunk értesülése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság úgy kerülgeti az ügyet mint a forró kását, a garázdaság és a gyülekezési joggal összefüggésben folytatott szabálysértési eljárásokat pedig megszüntette.

A vallásgyalázás miatt mások mellett Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke fordult a hatóságokhoz. Írásbeli megkeresésünkre a jobbikos alelnök az alábbiakat közölte:

A közerkölcs megsértése szabálysértés elkövetésének gyanúja, valamint a vallásgyakorlás jogának megsértése szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt - utolsó információm szerint - Budapest Főváros Kormányhivatalának VI. Kerületi Hivatala vizsgálódik, érdemi információkkal ők tudnak szolgálni.